Leleplezték “Az illyésoszlopait” Budaörsön (képek)

(Budaörs, 2015. november 06. – Budaörsi Infó) 2015. november 5-én lehullott a lepel egy új budaörsi közösségi, képzőművészeti alkotásról, az Illyés Gyula Gimnázium oszlopairól. Nézzék meg cikkünkben a különleges díszítést. 

 

2015. november 5-én, 17 órakor avatták fel “Az illyésoszlopait”. A budaörsi Illyés Gyula Gimnázium 2015-ben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. „Az ­illyés­oszlopai” alkotásának első fázisai az 50. évforduló fő rendezvényéhez, a tavaszi öregdiák találkozóhoz kapcsolódtak.

Az oszlopokat masni és csomagolás takarta, így a megnyitón először ezeket kellett eltávolítani.

 

IMGL0905

 

IMGL0916

IMGL0932

 

Az eseményeket felkonferálta Árendás Péter az Illyés Gimnázium igazgatója.

 

IMGL0954

 

Köszöntőt mondott Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere.

 

IMGL0978

 

Avató beszédet mondott: Visy András (író, dramaturg)

 

IMGL1013

.

A közösségi művészeti alkotás célja, hogy majdnem 600 résztvevő, ­ volt és jelenlegi tanárok és diákok, dolgozók, és az iskolához más módon kapcsolódó személyek ­ bevonásával megemlékezzen az évfordulóról, s egyben lenyomatot képezzen a jelenről a későbbi nemzedékek számára.

„Az­ illyés­kapujá”­-hoz és az „Az ­illyés­körforgalom”­-hoz hasonló szellemiségben a fő szempont itt is az intézmény ethoszának prezentációja. Az oszlopok felett az épület (kis jóindulattal) timpanon formában folytatódik. A komoly épületek komoly timpanonjaiba, a komoly oszlopsorok fölé mindig komoly vizuális és verbális üzenetek kerültek. Ez esetben az oszlopok kialakításánál a verbális és vizuális mondandó összekapcsolódik.

 

IMGL1070

IMGL1079

IMGL0997

IMGL1074

Hogy az oszlopok üzenete XXI. századi legyen, a hazai kortárs irodalom három generációjának egy­-egy, az intézményhez kötődő képviselőjét kérték fel az alkotásban való közreműködésre: Kemény Istvánt (a gimnázium Örökös Diákját), Závada Pétert (a gimnázium egykori tanárát) és Kemény Zsófit.

 

IMGL1059

 

A három alkotó három korosztályt és különböző stílust képvisel, korosztályukon belül mindhármuk munkája kiemelkedő minőségű. Feladatuk az iskola bejáratához kerülő, az utókornak szóló üzenetek írása volt.

A három kortárs alkotó szövegei mellé Márton János, a gimnázium magyar szakos tanára választott idézetet Illyés Gyulától. Az így kialakuló szövegtest lett a további közösségi művészeti alkotómunka alapja.

 

IMGL1104

IMGL1095

 

A közösségi alkotóműhelyek során az iskola diákjai, tanárai, dolgozói részt vehettek a szövegtest vizuális továbbtervezésében, majd pedig az oszlopokra kerülő plasztikus porcelán­ és betonelemek kialakításában. Az oszlopokhoz egyedi plasztikai kialakítású beton lábazatok készültek, az oszloptörzsekre színes kültéri nemes vakolat borítás került, porcelán­ és betonelemekkel kombinálva; az oszlopfőket porcelán szegmensekből és mozaikból alakították ki.

Az esemény ideje alatt kamarakiállítás keretében megtekinthető volt Visky András, Ráthonyi Kinga, Neil Wolstenholme kétnyelvű képeskönyve is.

 

IMGL1118

IMGL1112

IMGL1111

IMGL1108

IMGL1107

 

(Budaörsi Infó)

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.