Harc a szén-monoxid ellen

Néhány aranyszabály betartása és a megfelelő szén-monoxid-mérő életet ment. A fűtési szezon kezdete ismét ráirányítja a figyelmet a szén-monoxid veszélyeire. A halálos gáz legtöbbször a nem megfelelő műszaki állapotú, vagy a helytelenül használt tüzelőberendezés, kémény, kályha, kandalló, gázsütő, gázszárító, gázkazán, gáz vízmelegítő vagy vegyes tüzelésű kazán esetén szedi az áldozatait. A szénvegyületek tökéletlen égése során képződő színtelen, szagtalan gáz valamely rendellenesség miatt a lakótérbe kerül, és megmérgezi az ott tartózkodókat.

Míg 2012-ben 192, 2013-ban 342, tavaly 430, az idén október közepéig már 283 alkalommal riasztották a tűzoltókat a veszélyes gáz miatt. Ahogy nő az esetek száma, úgy emelkedik a sérülteké is: 2012-ben 235-en, 2013-ban 375-en, 2014-ben 355-en, az idén eddig 220-an szenvedtek mérgezést a katasztrófavédelem adatai szerint. A szén-monoxid minden évben áldozatokat is szed, 2012-ben 14, 2013-ban 13, tavaly 12, 2015-ben 3 emberen nem lehetett már segíteni.

A FŐKÉTÜSZ Fővárosi Kéményseprőipari Kft. 2014-es statisztikájából látható, Budapesten a szén-monoxid-mérgezések 54 százalékát a meghibásodott mérőeszközök vagy a berendezések karbantartásának elmulasztása okozta. A mérgezés 39 százaléka a fokozott légzárású nyílászárók és fürdőszobai ventilátorok használatából adódóan keletkezett.

Ellenőrzés, karbantartás, megfelelő használat

A katasztrófavédelem felhívja a figyelmet, hogy az állampolgárok minden fűtési szezon előtt ellenőriztessék a tüzelő- és fűtőberendezések, illetve a kémények műszaki állapotát. Az ellenőrzést szakemberre kell bízni, aki a műszaki biztonsági felülvizsgálat elvégzésére is jogosult. Szükséges az is, hogy azokat a helyiségeket, amelyekben a tüzelőberendezések találhatóak, rendszeresen szellőztessék, így is megakadályozható a mérgező gázok felhalmozódása. A szellőző nyílásokat semmilyen esetben sem szabad eltömni, elzárni, és szabad keresztmetszetüket időszakonként ellenőrizni kell.

Nagyon fontos, hogy a nyílt égésterű fürdőszobai kazánokkal, vízmelegítőkkel egy időben ne működtessenek pára- és szagelszívó berendezést, még a konyhában sem. Ilyenkor ugyanis nem jut megfelelő mennyiségű levegő a gázkészülékhez, visszaáramlik az égéstermék és fennáll a veszélye a szén-monoxid-szint megemelkedésének.

A balesetek megelőzése érdekében különös gondot kell fordítani a kémények karbantartására is, hiszen a tragédiák gyakori oka a nem megfelelően működő kémény. Budapest területén ez év szeptemberéig az ellenőrzés alá vont lakások 12,5 százalékába nem tudott bejutni a kéményseprő, ennyi helyen nem sikerült elvégezni az égéstermék-elvezető időszakos felülvizsgálatát, ellenőrzését. Ezeknek az ingatlanoknak a tulajdonosával, használójával szemben szükség esetén a tűzvédelmi hatóság eljárást kezdeményezhet.

Milyen vészjelzőt vásároljak?

Nincs könnyű helyzetben az ember, amikor a megfelelő szén-monoxid-mérő kiválasztása mellett kell döntenie. A bölcsődékben, óvodákban, iskolákban, egyes közösségi rendeltetésű helyiségekben jogszabály írja elő a műszaki követelményt az érzékelőkre, a magánlakásokra azonban ez nem vonatkozik.

Vásárláskor érdemes figyelemmel lenni az EN 50291-1:2010 európai szabványnak való megfelelésnek, valamint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság pozitív és negatív listájára. A hatóság persze szélmalomharcot vív, mert ugyanazon használhatatlan, leginkább kínai készülékek rövid úton más néven és külsővel újra forgalomba kerülhetnek. Érdemes tehát megbízható gyártó mellett dönteni.

(Lánglovagok.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.