Máriavölgy utcai építkezés – Budakeszi Város jegyzője is válaszolt

(Budaörs, 2015. augusztus 17. – Budaörsi Infó) Az elmúlt hónapokban a Kőhegyen zajló építkezésektől hangos a város. 2015. március 18-án arról olvashattak hírportálunkon, hogy “Bontják a Kőhegyet” a Máriavölgy utcában. Majd ezt az építkezést szabálytalannak nyilvánították, és az építtetőnek 120 napot adtak arra, hogy visszaállítsa eredeti állapotára a hegyet. A 120 nap lassan letelik, de még mindig nem történt semmi. Majd 2015. augusztus 3-án arról szerezhettek tudomást, hogy ismét egy építkezés indult a Kőhegyen. Felkerestük az illetékes hatóságokat és az építkezésről kérdeztük őket. A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya és Mártonffy István, Budaörs főépítészének válaszait is  a témában hírportálunkon olvashatták először. Most Budakeszi Város Jegyzőjének tájékoztatását láthatják cikkünkben.

 

 

Budakeszi Város Jegyzőjének tájékoztatása:

2015. augusztus 3-án Hivatalomnak küldött megkeresésére az alábbi tájékoztatást adom tényszerűen időrendi sorba állítva.

2012. december 1-jén adott ki Budaörs Város Jegyzője VIII-1521-12/2012 számon, (2012. december 28-án jogerős) építési engedélyt adott az építtető részére a Budaörs 1475/2 hrsz-ú ingatlanra vonatkozóan (ez a Máriavölgy utcai második építkezés – a szerk.).

2014. január 13-án 7982-2/2013 számon, (2014. február 2-án jogerős) módosított építési engedélyt adtam ki kétlakásos lakóépület alaprajzi és homlokzati módosításaira, tetőtérben műterem kialakítására az építtetőnek.

– december 15. az építtető építési engedély hosszabbítást kért Hivatalomtól, melyet 2015. január 20-án 218-3/2015 számon, (2015. február 11-én jogerős) döntésemmel, 1 évvel meghosszabbítottam.

– április 23-án a 1474/2 hrsz-ú ingatlanon történt eseményekre való tekintettel 2601-1/2015 számú megkereséssel felkértem az Érdi Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztályát, hogy vizsgálja meg az építtető építési engedély ügyét is.

 

kohegy3

 

 

2015. június 1-jén Érdi Járási Hivatal PE-06/EP/288-2/2015 számon az alábbiakról tájékoztatta Hivatalomat:

 

„A tárgyi ingatlanra tervezett épület építtetője személyesen is megkereste Hivatalomat, így a hatályos engedélyeit és jogerős tervdokumentációit átvizsgáltam. A rendelkezésemre bocsátott iratok, valamint az érintett területre vonatkozó hatályos jogszabályok ismeretében megállapítottam, hogy jelenleg nem áll fenn olyan körülmény, amely építésrendészeti eljárás lefolytatását indokolná.

Tájékoztattam az építtetőt, hogy amennyiben a tervezett épületet az engedélyes terveknek megfelelően és a hatályos jogszabályoknak megfelelve építi, úgy azt minden további nélkül megteheti.”

 

Fentiek alapján az e-mailben feltett kérdésekre az alábbi választ adom:

A fent említett építkezés rendelkezik-e a megfelelő, szükséges engedélyekkel ahhoz, hogy felépülhessen az adott területen egy kétlakásos családi ház, garázzsal és tetőtérrel/műteremmel, mint ahogy azt az építtető állítja?

Az ingatlan a fent említett engedélyekkel rendelkezik, melyet Budaörs Város jegyzője adott ki 2012. december 1-jén.

 

Amennyiben a fent említett tulajdonos megkapta az építési engedélyt, abban az esetben miben különbözik az ő építkezése a mellette lévő telken leállíttatott építkezéstől?

Az építtető engedélye később került kiadásra, további plusz egy évvel meghosszabbításra került, így az a mai napig hatályos. Fontos tény az is, hogy az építtető a telken álló – mára már elbontott – épület helyére az utcai telekhatárra építi új épületét.

 

A kivitelező elmondása szerint a tetőtér is beépítésre kerül, amit műteremként engedélyeztek számukra. Azt, tudja valamilyen módon ellenőrizni/megakadályozni a hivatal, hogy valóban az engedélyeknek megfelelően használják-e fel a teret a későbbiekben és nem minősítik-e át a műtermet lakássá?

Hatóságom a jövőben a használatbavételi eljárás során vizsgálja az épület rendeltetésszerű használatát és a kiadott hatósági engedélyeknek való megfelelést.

Tájékoztatom, hogy az építmény, építményrész rendeltetésének építési engedély köteles építési munkával nem járó megváltoztatásához nem kell az építésügyi hatóságtól engedélyt kérni a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet alapján.

Tájékoztatom továbbá, hogy Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (III. 11.) önkormányzati rendelete értelmében településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni meglévő építmények rendeltetésének módosítása esetén a helyi főépítésznél, tehát ha a műtermet, más célra szeretnék használni, akkor Budaörs Város főépítésze folytatja le az eljárást.

 

 

kohegy5

 

A közösségi oldalakon nagy felháborodást keltett az újabb építkezés híre a Kőhegyen. A Hivatalnak mi erről az álláspontja? A közvélemény nyomására esetleg leállítható-e egy építkezés az engedélyek megléte ellenére és milyen módon?

Az ingatlan építési telek, rendelkezik jogerős építési engedéllyel. Álláspontom szerint az építkezés leállítása csak abban az esetben lehetséges, ha az építkezés során szabálytalanság történik.

Az építkezés során az engedélyeknek való megfelelést az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet alapján az építésügyi hatóságot felhatalmazza arra, hogy az építkezések során ellenőrizze a hatályos engedélyeknek való megfelelést. Attól való eltérés esetén az illetékes Építésfelügyeleti Hatóság építésrendészeti eljárást folytat le.

 

Tudomásuk szerint vannak-e még hasonló, érvényes engedéllyel rendelkező tervek, építkezések Budaörsön, amelyeket még nem kezdtek el vagy folyamatban vannak?

Hatóságomnak nincs tudomása hasonló tervekről, építkezésekről. Ilyen jellegű kérdésekkel és további tájékoztatás végett kérem, forduljon Budaörs Város jegyzőjéhez.

 

 

 

 

kasik_tamas_mariavolgy

 

 

 

 

kasik_tamas_mariavolgy2

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.