Kormányszóvivő: minden fogyasztói deviza- és forinthitellel el kell számolniuk a pénzintézeteknek

A következő hónapokban 400 pénzintézetnek minden fogyasztói deviza- és forinthitellel el kell számolnia, ami összesen 1,3 millió családot érint, az átlagos törlesztőrészletek pedig 25-30 százalékkal is csökkenhetnek – mondta Kurucz Éva kormányszóvivő a kormany.hu-n pénteken megjelent videóban.

 

Kurucz Éva kiemelte, az elszámolási törvény elfogadásával és a jövő hétfőn megkezdődő másodfokú tárgyalásokkal újabb szakaszához ér a bankok elszámoltatása. “Egyre közeledik az idő, amikor a családok visszakapják a tőlük tisztességtelenül elvett összegeket és tovább csökkennek a terheik” – mondta.

Kifejtette, hogy elsőként a devizahiteleseknél kezdődik az elszámolás. A nem pereskedő bankoknak 2015. január 15-29. között, a pert indítóknak február 1-28. között, vagy legkésőbb a polgári peres eljárás befejezésétől számított 60. napig kell elszámolniuk.

Kurucz Éva hangsúlyozta: ahogyan az eddigi perekből jól látszik, a családok “nyerésre állnak” a bankokkal szemben. Már 56 banki keresetet utasított el a Fővárosi Törvényszék, és hétfőn már másodfokon folytatódnak a tárgyalások.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.