Az interneten látható Ferenc pápa vatikáni otthona

Olasz internetes portálok felvételeket közöltek kedden a vatikáni Szent Márta-ház 201. számú lakosztályáról, vagyis Ferenc pápa választott otthonáról. Ez az első alkalom, hogy nyilvánosságra kerültek az egyházfő otthonáról készült fényképek.

 

Az olasz internetes portálokon megjelent fotókon a Vatikánváros területén levő Szent Márta-ház második emeleti lakosztálya látható. Itt él Ferenc pápa tavaly márciusi megválasztása óta. A La Repubblica című napilap spártaian egyszerűnek nevezte az egyházfő vatikáni lakhelyét.

A 201-es a Szent Márta-ház legnagyobb lakosztálya: egy nappaliból és egy hálószobából áll saját fürdőszobával. A nappaliban egy dívány, fotelek, egy íróasztal és egy kisméretű televízió van. A nagyméretű, nehéz fabútorok többsége régi stílusú. A lakosztályt neonfény világítja meg és csillogóra fényesítik a parkettát – jegyezték meg az olasz portálok.

Ferenc pápa elődeivel ellentétben nem az apostoli paloták pápai lakosztályába költözött be, hanem a pápaválasztáson résztvevő bíborosok szálláshelyén maradt. Megfogalmazása szerint azért választotta a Szent Márta-házat, mert szeret az emberek között lenni. A korábbi pápai lakosztályt túl nagynak és üresnek nevezte. Azt mondta, “olyan mint egy tölcsér, belül tágas, de szűk a bejárata”.

A Szent Márta-házat (Domus Sanctae Martae) II. János Pál a kilencvenes évek elején alakíttatta át a Vatikánba érkező egyháziak szállásává. Az épület a pápai állam határán található, a vatikáni audienciaterem közelében. A házban a Ferenc pápa által lakott apartman, 106 suite és 22 szoba van. A pápán kívül a házban állandó jelleggel a szentszéki államtitkárságon dolgozó bíborosok laknak, püspökök és egyszerű papok.

Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában mutatja be a reggeli miséket, itt fogadja a nem állami delegációkat és a ház menzáján eszik. Ha szüksége van valamire, az egyházfő a szobájából lemegy a recepcióra – számoltak be a Szent Márta-ház vendégei, akik meglepetésükre a pápával találkoztak a folyosókon vagy az előcsarnokban.

Az olasz sajtónak nyilatkozó vatikáni források szerint a pápai otthonná előléptetett Szent Márta-ház élete nem sokat változott, kivéve a menzát, amelynek a minősége jelentősen javult, amióta Ferenc pápa is ott eszik.
http://www.repubblica.it/esteri/2014/05/20/foto/la_camera_da_letto_di_papa_francesco-86677191/1/?ref=HRESS-6#1

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.