Elutasította a Sláger Rádió keresetét a nemzetközi választott bíróság

Elutasította a Sláger Rádió keresetét a nemzetközi választott bíróság. A washingtoni székhelyű Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) szerdán kézbesítette a joghatóság kérdésében hozott döntését – tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-t.

 

“A bíróság ebben helyt adott Magyarország valamennyi kifogásának, és a joghatóság hiányára hivatkozva elutasította a Sláger Rádió minden kereseti kérelmét” – áll a tárca által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Emlékeztettek, hogy a Sláger Rádió befektetői 2011 decemberében nyújtották be választott bírósági kérelmüket az ICSID-hez. A tulajdonosok szerint Magyarország 2009-ben az országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogra vonatkozó pályázat lebonyolításával és az abban hozott döntéssel megsértette a Hollandiával, Svájccal és Luxemburggal kötött kétoldalú beruházásvédelmi egyezményeket.

A felperes 83,3 millió dollár – jelenlegi árfolyamon mintegy 18 milliárd forint – összegű kártérítésre tartott volna igényt – írták.

Közölték, Magyarország 2013 májusában kérte az eljárás joghatósági és érdemi szakaszra történő elválasztását. A választott bíróság tavaly júniusban helyt adott a kérelemnek, és az eljárást a magyar kifogás eldöntéséig az ügy érdemében felfüggesztette.

Az alperesi érvelés szerint a Sláger Rádiónak a pályázat idején nem volt joga előnyben részesítéshez pusztán amiatt, mert már korábban is az adott frekvencián működött (úgynevezett “inkumbens kedvezmény”). Így a felperesek sem állíthatják, hogy ezt az állítólagos jogot Magyarország kisajátította volna, amikor nem biztosított előnyt a pályázat kiírásakor és annak elbírálása során. A Sláger rádiónak nem volt olyan, speciálisan a személyéhez kötődő joga sem, amelyet Magyarország kisajátíthatott volna – olvasható az NFM közleményében.

Az ügy előzménye, hogy a Sláger és a Danubius rádió 2010 júniusában fordult az ICSID-hez, miután az általuk korábban használt frekvenciákat az akkori médiahatóság, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) 2009 októberében két másik pályázónak, a Neo FM koncepciójával induló FM 1 konzorciumnak és az Advenio Zrt. által működtetett Class FM-nek ítélte oda a következő hét évre.

Többen politikai befolyással való visszaélésnek nevezték a döntést, amely után a Danubius Magyarországon pert indított az ORTT és az Advenio, a Sláger pedig az ORTT és az FM 1 konzorcium ellen. A Legfelsőbb Bíróság 2011 februárjában – miközben az egykori Danubius frekvenciájának pályáztatásáról kimondta, hogy jogsértő volt – a Sláger esetét az összes korábbi ítélőszéki döntést felülbírálva jogszerűnek minősítette.

Az ICSID 2011 decemberében visszautasította a Sláger és a Danubius rádió tulajdonosai által Magyarország ellen benyújtott kereseti kérelem nyilvántartásba vételét. A Világbank mellett működő bíróság titkársága akkor ezzel helyt adott a magyar állam kifogásának, amely szerint a két rádió tulajdonosa együttesen nem indíthat pert az ügyben, mivel a nemzetközi jog szabályai erre nem adnak lehetőséget.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.