Brendan Gleeson filmjével nyílik meg a Titanic Filmfesztivál

Brendan Gleeson Kálvária című filmjével nyílik meg csütörtök este az Uránia Nemzeti Filmszínházban a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek fődíjáért kilenc alkotás verseng; a közönség öt budapesti helyszínen péntektől láthatja a mustra programján szereplő filmeket.

 

A kortárs nemzetközi filmtenger legfrissebb produkcióiból válogató fesztiválon sok elsőfilmes rendező kap lehetőséget a bemutatkozásra, emellett idén különösen sok rendezőnő munkája került a mustra kínálatába. A Titanic 2005 óta versenyfesztiválként is működik, Hullámtörők-díjért ezúttal kilenc film küzd: norvég, svéd, francia, izlandi, török, bolgár, kanadai, amerikai és chilei alkotás. Hat produkció alkotója a mezőnyben rendezőként debütál, közülük a bolgár Maya Vitkova (Viktoria) és a török Alphan Eseli (A hosszú út hazafelé) személyesen is ellátogat a Titanicra.

A nemzetközi zsűrit Szász János filmrendező vezeti, a testületben Andy Starke brit producer és vilniusi filmfesztivál művészeti igazgatója, Santa Lingeviciute vesz részt.

A filmmustrán tartják pénteken Novák Erik Fekete leves című akcióthrillerének premierjét, és két fesztiváldíjas magyar rövidfilm, Szabó Simon Fal és Bucsi Réka Symphony no. 42 című műve is szerepel a fesztiválon.

A Titanic műsorát öt helyszínen: az Urániában, az Örökmozgóban, a Toldi és a Puskin moziban, valamint az A38 hajón láthatják a nézők, a program vetítései a versenyen kívül további hat szekcióban folynak. Külön blokkba kerültek az európai filmek, lesz világfilmes és dokumentumfilmes válogatás, Tiszta Amerika cím alatt futnak a független produkciók, valamint visszatér A sötét oldal és a Zene mindenkinek program is. A 25 országból származó összesen 52 munka között kazah, japán, venezuelai produkció és az Oscar-díjra jelölt A hiányzó kép című kambodzsai film is látható majd.

A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál április 4. és 12. között várja a moziszerető közönséget.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.