Aláírták a szegedi lézerközpont kivitelezési szerződését

Aláírták az Európai Unió tudományos nagyberuházásainak egyikeként megvalósuló szegedi lézerközpont kivitelezési szerződését – tájékoztatta a ELI-HU Nonprofit Kft. szerdán az MTI-t.

 

A közlemény szerint Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és a közbeszerzést elnyerő STRABAG-Swietelsky konzorcium vezetői megállapodtak abban, hogy a napokban megkezdődnek az építési munkálatok.

A szerződés aláírásra az után kerülhetett sor, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megállapította, a KÉSZ Zrt.-nek a kivitelezésre benyújtott ajánlata érvénytelen volt, tekintettel arra, hogy az aránytalanul alacsony ellenszolgáltatást tartalmazott. Határozatával a KDB helybenhagyta az ajánlatkérő döntését.

A KDB elutasította a nyertes STRABAG-Swietelsky konzorcium ajánlatának érvénytelenségével kapcsolatos kérelmeket is.

A kutatóközpont a tervek szerint 2015 végére épül fel. Addigra már elkészül a lézertechnológia beépítésének egy része is, és elindulhat a kutatói munka. A nemzetközi kutató és tudományos csoport munkáját segíti, hogy a lézertechnológia fejlesztése tovább folytatódik egészen 2018-ig, ezzel is megteremtve a lehetőséget a nemzetközi jelentőségű kutatási eredmények megalapozására.

A központ megvalósításának első fázisára 36,9 milliárd forint támogatási összeg áll rendelkezésre, amelynek 85 százalékát az EU strukturális alapja biztosítja.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.