Lehel utcai robbantás – Szakértő: a helyszínválasztás üzenetértékű lehet

A hétfő hajnalban elkövetett budapesti robbantás helyszínének kiválasztása üzenetértékű lehet – nyilatkozta az MTI megkeresésére Jasenszky Nándor biztonsági szakértő.

 

Úgy vélte: a helyszín kiválasztását egyfelől motiválhatta, hogy a környéken számos bankfiók van, ugyanakkor a bűncselekmény irányulhatott céltudatosan az adott bankfiókra is.

Jasenszky Nándor arra a kérdésre, hogy csoport- vagy politikai motiváció állhatott-e a történtek hátterében, azt mondta: ezeknek a bűncselekményeknek a jellemzője, hogy az elkövetői kör felvállalja tettét, ilyen eddig nem történt, továbbá a politikai motiváció esetében a helyszínválasztás is emblematikus, politikai üzenettel bíró kell, hogy legyen.

A konkrét esettel összefüggésben azt mondta: a robbantás célja egyértelműen a vagyoni károkozás volt, ezt támasztják alá azok a sajtóhírek is, amelyek szerint a környékbeli hajléktalanokat előzőleg figyelmeztették, menjenek el a helyszín közeléből.

A nyomozással kapcsolatban kiemelte: meg kell vizsgálni, hogy a közelmúltban bárki fenyegetőzött-e hasonló bűncselekménnyel, továbbá az is támpontot ad a rendőrségnek, hogy milyen anyaggal, milyen technológiával követték el a bűncselekményt.

A rendőrség tájékoztatása szerint hajnali 4 óra 18 perckor a Lehel utcában egy bank épületének utcafronti fala robbanás miatt kidőlt, a Béke tér és a Róbert Károly körút között az utat teljes szélességében lezárták. Szemtanúk egy motorost láttak elhajtani a bank épülete elől a robbantást megelőzően, késő délelőtt a rendőrség is közölte, hogy egy motorost keresnek a bűncselekménnyel összefüggésben.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.