Továbbra is ő Ukrajna elnöke – jelentette ki a Kijevből elmenekült Viktor Janukovics államfő pénteken a dél-oroszországi Rosztov-na-Donuban, ahol nemzetközi sajtóértekezletet tartott. A politikus kiállt Ukrajna egysége mellett, s leszögezte, hogy az ellenzéki tüntetések és a krími feszültségek miatt nem kért és nem készül katonai segítséget kérni senkitől. Ugyanakkaor azt hangoztatta, hogy Ukrajnában nacionalista, fasisztabarát ...

Három életfogytiglant szabott ki többszörösen minősülő emberölés, rablás és más súlyos bűncselekmények miatt Süveges Péter és társai ügyében a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen ...

Egy 2011-ben a mai Ausztria területén feltárt római kori gladiátoriskola virtuálisan rekonstruált mását készítették el ...

A mellékvízmérők hitelesítését, cseréjét kell jelenleg az ingatlantulajdonosnak saját költségén elvégeztetni, a fővízmérők hitelesítéséről eddig is a szolgáltatónak kellett gondoskodnia – közölte a Fővárosi Vízművek Zrt. csütörtökön. A társaság becslése szerint egy két mellékmérővel felszerelt lakás esetében megközelítőleg 30 ezer forintos költségről lehet ...

A Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) tavaly 415 letelepedési értékpapírt értékesített Kínában, és eddigi ügyfelei közül 412-en kapták meg a magyarországi letelepedési engedélyt – mondta Lian Vang, az alap vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön ...

Civil jogvédők szerint a pártok sikerrel támadhatják meg a nemzetközi bíróság előtt a demokratikus nyilvánosságot korlátozó, alaptörvénybe is foglalt ...

Az LMP olyan törvényjavaslatot nyújtana be tavasszal a parlamentnek, amely a közszereplőket a közszereplésükkel arányos tűrési kötelezettséggel ...

Nemcsak a homoszexuálisok házasságát iktatná törvénybe Gyurcsány Ferenc, hanem a gyermekek örökbefogadását is lehetővé tenné számukra – írta pénteki számában a Magyar Nemzet egy, a birtokába került hangfelvételre ...

Éveken át megfigyelte és eltárolta a Yahoo internetes csevegőprogramjának webkamerás képeit egy brit titkosszolgálati szerv, a GCHQ; az adatrögzítés világszerte több millió felhasználót érintett – írta csütörtökön a The Guardian című brit ...

A környezetvédelemhez és az energiahatékonysághoz kapcsolódó projektek támogatásának komoly jelentősége lesz az Európai Unió idei évtől induló költségvetési időszakában – mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön Szarvason az új szennyvíztisztító átadó ünnepsége alkalmából rendezett szakmai ...

Közzétette a kormány csütörtökön a kormany.hu internetes oldalon azokat az észrevételeket, amelyeket az Európai Bizottság fűzött a januárban megkötött magyar-orosz nukleáris megállapodás ...

A fiatalok otthonteremtési támogatása címén márciustól a lakásépítési (-vásárlási) kedvezmény – közhasznú nevén a szocpol támogatás – felét kaphatják azok a legalább egy gyermeket nevelő 35 év alatti fiatal házasok, élettársak vagy egyedülállók, akik használt lakást ...