Közös lista állításában állapodott meg az MSZP és az Együtt-PM szövetség – jelentette be Mesterházy Attila szocialista pártelnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője szerdán. Erre tesznek javaslatot a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónak is. A miniszterelnök-jelöltet az MSZP nevezheti meg, és minden bizonnyal Mesterházy Attila ...

(Budaörs – 2014. január 8., Budaörsi Infó) A Wunderlich film január 10-én pénteken 18 órától premier vetítést tart a Városi Ifjúsági Klubban. A „Budaörs a hagyományok városa” című dokumentumfilm előadására várják mindazokat, akik szeretnék kicsit jobban megismerni városunkat, vagy csak nosztalgiázni Budaörs ...

(Budaörs – 2014. január 8., Budaörsi Infó) 2014. január 11-én és 12-én a Budaörsi Városi Uszoda és Sportcsarnokban rendezik meg a VI. Örs Íjász Kupát. A két napos program alatt teremíjász bajnokságokat tekinthetnek meg az érdeklődők. A belépés ...

Egy 22 és egy 25 éves férfit értek tetten kábítószer használata miatt. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Balázs 25 éves törökbálinti és S. Sebestyén 22 éves budapesti lakos ...

Notebookokat próbált lopni egy 42 éves férfi és egy 39 éves nő. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt E. János 42 éves és R. Zsuzsanna 39 éves budapesti ...

David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök fodrásza is felkerült az uralkodó újélvi kitüntetési listájára. A keddi Daily Mirror által nagy terjedelemben tálalt ügy jelentős politikai felzúdulást kavart ...

Fidesz szóvivője szerint a munkavállalók és a családok bőrére megy “a bukott baloldal hatalmi ...

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a statisztikai törvényben meghatározott módon szakmailag független, pártsemleges intézményként működik, az általa közölt adatok előállításában, közzétételében semmiféle politikai elkötelezettség nem érvényesül – közölte a KSH kedden az ...

Magyarország többé nem lesz hűtlen a székelységhez, a magyar állam többé nem fordul szembe nemzetével – jelentette ki az Országgyűlés elnöke kedden, a 250 évvel ezelőtti vérengzés helyi emlékművénél tartott megemlékezésen, a székelyföldi ...

Két produkció, a Richter csoport lovas akrobataszáma és Simet László szemaforszáma képviseli Magyarországot a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, amelynek két programjában csaknem 20 országból több mint 30 produkció lesz látható január 9. és 13. között a Fővárosi ...

A véráramban terjedő rákos sejteket elpusztító nanorészecskéket hoztak létre az amerikai Cornell Egyetem ...

Élő adásban szólalkozott össze Észak-Korea ügyében kedden Dennis Rodman, az NBA amerikai profi kosárliga volt sztárja Chris Cuomóval, a CNN ...