A CIA hivatalosan is elismerte az 51-es titkos tesztterület létezését

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) sokévi kormányzati titkolózás után egy feloldott titkosítású dokumentumban hivatalosan is elismerte, hogy Nevadában létezik az úgynevezett “51-es terület”, ahol titkos felderítő eszközöket és fegyvereket teszteltek – közölte a pénteki internetes kiadásában a USA Today című napilap.

 

 

A George Washington Egyetem nemzetbiztonsági levéltára közérdekű adatokról szóló tájékoztatást igényelve jutott az U-2-es kémrepülőgép kifejlesztésének CIA-krónikájához. Ennek az egyetem számára 2002-ben kiadott változatából még kiszerkesztették az említett 51-es területre vonatkozó részeket, ám egy 2005-ben megismételt kérés nyomán – néhány héttel ezelőtt – már egy olyan verzióhoz jutott a tanintézmény levéltára, amely a rejtélyes övezetre vonatkozó részleteket tartalmazott.

A valamikor szupertitkos, az amerikai légierő által ma is használt U-2-es kémgépeket a Szovjetunió elleni felderítés céljából a hidegháború korai szakaszában fejlesztette ki az Egyesült Államok. A nevadai Vőlegény-tó (Groom Lake) mentén fekvő, egy nukleáris kísérleti objektummal határos tesztterületet 1955-ben vásárolták meg. A terület szövetségi tulajdonba vételéről szóló okmányokat személyesen Dwight Eisenhower elnök írta alá.

Az U-2-esekre vonatkozó, 1992-ben megírt belső CIA-krónika titkosítását részlegesen először 1998-ban oldották fel. Az iratok most rendelkezésre bocsátott változata némi fényt vet a területen észlelt UFO-jelenségekre is. A polgári repülőgépek által az 50-es években elérhetetlen, 18 ezer méter feletti magasságba emelkedni képes U-2-esek tesztelése nyomán ugyanis a térségben erősen megugrott a földönkívülinek vélt jelenségek észlelésének száma.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.