Kutatás a korrupcióról – Az építőiparból baráti körökön keresztül folyik ki a pénz

Az építőiparban dolgozók háromnegyede véli úgy, hogy jelen van a korrupció az ágazatban, baráti körökön, vagy lebonyolító cégeken keresztül folyik ki a pénz, akik azt offshore cégekbe küldik tovább, így menekítve ki az országból – derül ki abból a kutatásból, amely a civil szervezeteket támogató Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával készült.

 

 

Pintér István, a Geopolitikai Tanács Közhasznú Alapítvány elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten elmondta, a kutatásban az építőipar mellett a pénzügyi szektor is szerepelt. A tájékoztatónak az adott aktualitást, hogy az alapítvány és a Joint Venture Szövetség konferenciát rendezett a kutatás főbb eredményeinek az ismertetésére.

Az elnök elmondta, hogy a korrupciós hálózatokat 2010-ig igyekeztek feltárni, ezzel is kerülve az aktuálpolitizálást. Kifejtette azt is, hogy az ország versenyképessége nem valósítható meg a korrupció felszámolása nélkül, ehhez pedig az offshore területek felszámolása szükséges. Az offshore területeken lévő számlákon 7 ezer milliárd dollár található jelenleg – tette hozzá Pintér István.

Kovács Gábor, a pénzmosás elleni nemzetközi szervezet, az AML&Compliance szakértője a pénzügyi szféra korrupcióját vizsgálta, 15 személlyel készített interjút, volt köztük banki, biztosítói, lízing és takarékszövetkezeti vezető is. A 10-es skálán a harmadik-ötödik helyre tették az ágazatukban lévő korrupciót. Elsősorban a működéshez szükséges beszerzésekhez kötődik a korrupció – mondták a megkérdezettek.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.