Hatéves korban az iskolakezdés lehetőség, nem kötelezettség – közölte a köznevelési államtitkárság hétfőn az MTI-vel. Hozzátette: nem igaz, hogy az oktatásirányítás kötelezővé tette minden hatéves gyereknek az iskola ...

Pedro Almodóvar-maratonnal várja a nézőket szombaton az Átrium Film-Színház: az Oscar-díjas spanyol filmes három alkotását vetítik egymás után, köztük legutóbbi, Szeretők, utazók című ...

Utolsó nagy felvonulására készül a budapesti Critical Mass szombaton a XIII. kerületi Szent István park alatti alsó rakpartról indulva. A szervezők szerint a mozgalom elérte a célját, így már nem felvonulásra, hanem a független szakmai érdekképviselet megerősítésére van ...

Szemfüles címmel hatrészes vetítéssorozat indul siketeknek és nagyothallóknak az Örökmozgó Filmmúzeumban hétfőn. A filmek mindegyike ...

Laboratóriumi körülmények között előállított vesét ültettek be patkányoknak amerikai kutatók: a mesterséges szerv a transzplantációt követően megkezdte a ...

A Budaörsi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen folytat eljárást kisebb értékre elkövetett lopás bűntette ...

Japán “nem utasítja vissza a párbeszédet” Észak-Koreával, ha a háborúval fenyegetőző Phenjan lépéseket tesz atomprogramjának feladása felé – közölte hétfőn Szuga Josihide tokiói kormányszóvivő, miközben a japán védelmi miniszter bejelentette, hogy a szigetország teljes készültségben várja a kommunista rezsim esetleges ...

(Budaörs – 2013. április 15., Budaörsi Infó) 2013. április 13-án Szentkatolnai Bálint Gábor emlékkonferenciát rendeztek a budaörsi Városi Ifjúsági Klubban. A találkozót Obrusánszky Borbála nyitotta meg; az egész napos program házigazdája Császárné Kollár Tímea volt, a Pest Megyei Választmány elnöke, illetve a Jobbik Budaörsi Alapszervezetének ...

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint nem kell önkormányzati határozat ahhoz, hogy székelyföldi középületre kitűzzék a székely zászlót – idézi több hétfői romániai magyar napilap az SZNT ...

Az ombudsman szerint számos hiányosság volt a lakosság felkészítésében, riasztásában és tájékoztatásában, valamint a kommunikációban a márciusi rendkívüli hóhelyzet idején, ugyanakkor a mentésben érintett szervek – az önkéntes mentőcsapatokkal, valamint a civilekkel együtt – maximálisan kihasználták személyi- és ...

Az egyházban szolgálók hitelességéről és a “középosztályú szentekről” beszélt Ferenc pápa vasárnap, amikor birtokba vette a római városfalakon kívüli Szent Pál ...

A Fidesz-frakció szeptember eleji kihelyezett frakcióülésén fogja meghallgatni a kormány tájékoztatóját arról, hogy a fűtési szezon beállta előtt tudják-e még tovább mérsékelni a villamos energia árát, illetve a fűtési költségeket – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az M1 A Lényeg című műsorában vasárnap ...