Kínos diplomáciai baki – magyar zászlóval fogadták az olaszokat Romániában

Tévedésből a magyar zászlóval fogadták a román gazdasági minisztériumban az olasz nagykövetet és az általa vezetett küldöttséget.

 

 

A hírt a Romania TV román televízió közölte, amely fényképeket is közzétett a “kínos” esetről. A képen Varujan Vosganian román gazdasági miniszter látható, amint tárgyalóasztalnál Diego Brasioli olasz nagykövettel folytat megbeszélést.

Az ilyen alkalmaknak megfelelően a felek által képviselt országok zászlóit is kitűzték. Az asztal egyik sarkában a román zászló volt látható, vele szemben pedig a magyar lobogó az olasz helyett. A hírtelevízió megállapítja, hogy a diplomáciai bakit senki nem javította ki, a tárgyalások ideje alatt végig a magyar zászló volt kitéve.

A hírtelevízió szerint ez azért fordulhatott elő, mert a színeit tekintve az olasz és a magyar nemzeti jelkép azonos színű – piros, fehér, zöld -, de az olasz lobogón függőlegesen balról jobbra zöld, fehér, piros sorrendben szerepelnek a színek, míg a magyar zászlón vízszintesen piros, fehér zöld sorrendben.

A hírtelevízió szerint a diplomáciai baki annál súlyosabb, hogy a román gazdasági minisztérium a romániai befektetési lehetőségekről akarta meggyőzni az olaszokat.

Romániában számos olasz befektető van, főleg az ország nyugati részén a Bánságban, ahol kiterjedt mezőgazdasági földeket birtokolnak. Olaszország Románia második legnagyobb kereskedelmi partnere Németország után.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.