Több megyében is akadozik az áramellátás, százezren vannak áram nélkül

Mintegy százezer ember van még mindig áram nélkül Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében, de Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is vannak meghibásodások – tájékoztatta az E.ON Hungária Zrt. szóvivője péntek reggel az MTI-t.

 

 

Egyházi Nikoletta közölte: az áramellátási problémákat a viharos erejű szél, a jegesedés, fakidőlések okozzák. A hibaelhárítást nehezíti, hogy az utak rendkívül nehezen járhatók, az oszlopokon, vezetékeken vastag jégréteg rakódott le, és az erős szél miatt a közműcég szakemberei nehezen tudnak az oszlopokra mászni.

A tiszántúli régióban csütörtök éjjeltől szünetel vagy akadozik az áramellátás, és reggelre további üzemzavarok alakultak ki. Több száz szakember dolgozik a megyékben a hibák elhárításán – tette hozzá a szóvivő.

 

 

Három járásban van teljes gépjárműforgalmi tilalom Fejér megyében

Már csak három járásban van teljes gépjárműforgalmi tilalom Fejér megyében: a megyei rendőr-főkapitányság vezetője a székesfehérvári és a gárdonyi járásra kiadott csütörtök esti rendelkezést, az enyingi, a bicskei és a móri járásban azonban továbbra is érvényben van a tilalom – tájékoztatta a főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.

Németh-Kész Mónika közölte: a három járásban a településeket összekötő utakon továbbra is tilos gépkocsival közlekedni.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a Székesfehérváron és a környező utakon veszteglőket, hogy ha el szeretnék hagyni a várost, akkor ezt a 7-es úton Budapest irányába, illetve a 63-as úton tegyék meg. A megye többi útja továbbra is nehezen vagy egyáltalán nem járható, így azokon a közlekedés nem biztonságos.

Csütörtök este óta Fejér megyében kamionstop van az egy és két számjegyű főutakon.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.