2013. március 15. – A pártok rendezvényei a nemzeti ünnepen

Orbán Viktor kormányfő Budapesten, a Múzeumkertben, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Erdélyben, a Fidesz-KDNP több vezető politikusa pedig saját választókerületében szólal fel jövő pénteken, a március 15-i nemzeti ünnepen. Az MSZP, az Együtt 2014 és a Párbeszéd Magyarországért (PM) párt, valamint a Demokratikus Koalíció (DK) külön-külön, majd később a Milla rendezvényén együtt is ünnepel. A Jobbik a fővárosban két helyszínen tart rendezvényt. Az LMP budapesti kerékpártúrára várja szimpatizánsait.

 
Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzeti Múzeumnál tart ünnepi beszédet, ahol Tarlós István főpolgármester mond majd köszöntőt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett díszünnepségen.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint ezután ünnepi menet indul a budai Várba, ahol több helyszínen egész napos színes forgatag, kirakodóvásár, zenés és kulturális programok várják a látogatókat. Idén is bárki ingyenesen meglátogathatja a Parlamentet a nyílt nap keretében.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, a főváros V. kerületének polgármestere a Belvárosban, a Szent István téren mond beszédet, míg frakciótársa, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár – a város honlapja szerint – idén is Hódmezővásárhelyen szónokol Almási István polgármesterrel együtt.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke erdélyi megemlékezéseken vesz részt: előbb Kézdivásárhelyen, majd Sepsiszentgyörgyön szólal fel.

Harrach Péter, a kereszténydemokraták parlamenti frakcióvezetője egyéni országgyűlési választókerületében, a Pest megyei Ipolydamásdon és Márianosztrán tart ünnepi beszédet, előbbi településen csütörtökön, utóbbi helyen pénteken.

Az MSZP március 14-én este Miskolcon tart nagygyűlést, amelyen Mesterházy Attila mellett a borsodi pártvezetők mondanak beszédet – tudatta Török Zsolt szóvivő az MTI-vel.

Hangsúlyozta, hogy a szocialisták 15-én részt vesznek a demokratikus ellenzéki pártok, mozgalmak közös budapesti tüntetésén, és erre kérik támogatóikat is. Ugyanakkor országos szervezettel rendelkező pártként számos városban tartanak majd helyi megemlékezést, Budapesten, az A38 hajón pedig a szokásoknak megfelelően a nemzeti ünnepen adják át a párt egyik alapítványa által odaítélt Szabad Sajtó-díjakat.

A pénteken párttá alakult Együtt 2014 szövetségesével, az LMP szétválásával létrejött PM-mel közösen ünnepel majd. A Március 15. téren beszédet mond Bajnai Gordon volt miniszterelnök és a PM egyik vezetője is.

A DK délután Budapesten, az Egyetem téren tart megemlékezést, amelyen felszólal a pártot vezető Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Molnár Csaba alelnök.

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport (Milla) a Ferenciek tere felújítása miatt új helyszínen, a Kálvin téren, a Magyar Nemzeti Múzeum közelében tartja meg tüntetését. A rendezvényen politikusok nem beszélnek majd, a felszólaló civilek névsorát pedig még nem véglegesítették. Az MSZP, az Együtt 2014 és a DK is arra biztatja szimpatizánsait, hogy vegyenek részt a közös ellenzéki tüntetésen.

A Jobbik megemlékezése a fővárosi Kodály köröndön kezdődik, ahol felszólal Hegedűs Lorántné országgyűlési képviselő, Novák Előd, a Jobbik alelnöke és Szilágyi György, a párt budapesti elnöke. Ezt követően a résztvevők átvonulnak a Jobbik központi rendezvényére, amely a Deák Ferenc téren lesz. Ott Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő, Gyöngyösi Márton országgyűlési képviselő, Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Robert Winnicki, a Lengyel Nemzeti Mozgalom elnöke mond beszédet. A programot ingyenes Hungarica-koncert zárja – olvasható a párt honlapján.

Az LMP Ide veled régi bringánk! címmel hirdet rendezvényt. A honlapon közzétett program szerint a résztvevők a Deák Ferenc térről indulnak, majd a Teleki téren beszédet mond Schiffer András, az LMP országgyűlési képviselői csoportjának vezetője és Jakabfy Tamás, az LMP VIII. kerületi képviselője. A Pilvax közben Vágó Gábor parlamenti képviselő mond beszédet, a rendezvény pedig a Vérmezőn ér véget. Facebook-oldaluk tájékoztatása szerint este az LMP a 4K!-val közösen demonstrációt tart a Jászai Mari téren Kissé elszálltatok, nagyurak! címmel.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.