Nébih: a lóhússal kapcsolatos hírek kéthavi nyomozás lezárását hiúsították meg

A sajtó önálló, a lóhús témájában folytatott nyomozása és a napokban megjelent hírek meghiúsították a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal több mint két hónapja tartó, más hatóságokkal közösen végzett munkáját – nyilatkozta Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke a kormany.hu-n.

 
Ismertette: az élelmiszerbiztonsági hatóság folyamatosan ellenőrzi a belföldi és a  külföldről érkező hússzállítmányokat, a vágóhidakat, a tenyésztőket, a kereskedőket és a kereskedelmi egységeket is. A lóhússal kapcsolatos, a napokban megjelent sajtóhírek azonban megnehezítették az ellenőrzést és az esetleges visszásságok felderítését.

Ez pedig megakadályozta, hogy a Nébih látókörébe került vállalkozói kör a jogszabályoknak nem megfelelő tevékenységét részleteiben a hatóság feltárja, és a rendelkezésre álló eszközökkel azt véglegesen felszámolja. “A hatóság hallgatása – jegyzi meg a Nébih elnöke – az ilyen és ehhez hasonló ügyekben szándékos, és a felderítés érdekeit szolgálja” – tette hozzá Oravecz Márton.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.