Jogi eljárást kezdeményez Selmeczi Gabriella ellen az MSZP

Jogi eljárást kezdeményez az MSZP Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő kijelentései miatt.

 

Selmeczi Gabriella a parlament keddi ülésén elmondott napirend előtti felszólalásában kijelentette, hogy másfél évvel a választások előtt “megint csúcsra jár a Gyurcsány-Bajnai vezette gyűlöletkampány”. Úgy fogalmazott: a “Gyurcsány-Bajnai-szövetség” előválasztási háborúba hajszolja bele a embereket, miközben Mesterházy Attila, az MSZP elnöke egy olasz lapnak adott interjújában arról beszél, hogy börtönben ült, mert ellenállt az Orbán-kormánynak.

A Fidesz szóvivője azt üzente a szocialistáknak: higgadjanak le, és engedjék a kormányt és a kormánypárti politikusokat dolgozni.

Az MSZP kedden közleményben reagált a felszólalásra. Azt írták: az “egy józan eszét és józan támogatóit vesztett” párt szóvivőjének szánalmas támadása volt mindazok ellen, akik az elmúlt két és fél évben a Fidesszel ellentétben a magyar társadalom érdekeit képviselték.

“Az a Selmeczi Gabriella pocskondiázta a szocialista kormányok teljesítményét, akinek a Fidesz nyugdíjvédőnőjeként addig terjedt a tudománya, hogy főszerepet játszott hárommillió munkavállaló időskori megtakarításának lenyúlásában. Az a Selmeczi Gabriella szónokolt becsületről és bátorságról, aki több mint tíz éve adós egy kiflicsücsöknyi magyarázattal” – olvasható a közleményben, amely szerint azonban “van egy határ, amit a Fidesz szóvivője sem léphet át”.

Az MSZP ezért jogi eljárást kezdeményez Selmeczi Gabriella “gyalázkodó kijelentései miatt” – közölték.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.