Kiállítás a gyerekek rajzaiból és fotóiból Bódvalenkéről Budapesten

Kiállítás megnyitó: 
2012. október 25. 18:00.
Bálint Ház  
VI. ker Révay u. 16., Budapest, Hungary, 1065  

 
A  megnyitón egy rendhagyó tárlatvezetés várja a látogatókat:
a tábor önkéntes szervezőit lehet „kikölcsönözni” az Élő Könyvtárból.

Bódvalenke Borsod megye északi részén, a leghátrányosabb helyzetű kistérségek  egyikében (Edelényi kistérség) található kis falu. Mint ahogy a környékre  általánosan jellemző, Bódvalenkén is szinte teljes a munkanélküliség. Olyan  mértékű szegénységben élnek az emberek, amit mi, budapesti egyetemista  fiatalok korábban el sem tudtunk képzelni.

 

Ebben a helyzetben úgy érezzük, mi  vagyunk azok, akik tenni tudunk valamit értük. Az itt élő gyerekeknek nincs  helyben lehetősége sokféle elfoglaltságra, programra. A táborunk célja, hogy  a gyerekek elsősorban művészeti és játékos foglalkozásokon keresztül, a  hétköznapi életükből kizökkentő élményeket szerezzenek, a világról alkotott  képük sokszínűbbé váljon.
 

Idén második alkalommal szerveztük meg a kéthetes napközis tábort. A tavalyi  tapasztalataink alapján felismertük, hogy a gyerekek, életkörülményeikből  adódóan olyan alapvető fogalmakkal nincsenek tisztában, melyek hiánya  korlátozza őket gondolataik megfogalmazásában, kifejezésében, s ez  megnehezíti a közösségbe való beilleszkedésüket. Ezért idén tematikánkat úgy  építettük fel, hogy az önmagukról alkotott képet tágítva, fokozatosan bővítettük  a környezetükkel és a világgal kapcsolatos ismereteiket.

 

A tavalyi iskolás és óvodás csoport idén a bölcsődés korú gyerekekkel bővült.  Így 2 évestől 14 éves korig mintegy 40 gyerekkel foglalkoztunk nap mint nap.  Minden foglalkozás egy közös játékkal (körjátékok, reggeli torna stb..)  indult, ezután kisebb csoportokban folytatódott. Ennek köszönhetően sokkal  több figyelem jutott egy-egy gyerekre, könnyebben kialakult a bizalom az  önkéntesekkel szemben. A programok között szerepelt sok festés, kézműves  foglalkozás, recycling falumodellezés, beszélgetések a gyerekekkel  (családról, faluról, növényekről, állatokról), fotózás, sportfoglalkozások,  vetélkedők. A tábort jövőre is szeretnénk megszervezni, nagy álmunk, hogy öt  hétig tarthasson, hiszen rengeteg ötletünk van még további programokra.  Valamint úgy érezzük, hogy két hét alatt is nagy eredményeket értünk el, és a  gyerekeknek is lenne igénye egy hosszabb táborra. Ehhez rengeteg segítségre  lenne szükségünk.

Addig is év közben szeretnénk egy-egy hétvégét eltölteni a gyerekekkel,  különböző programokat szervezni, hogy jelenlétünk többé-kevésbé folyamatos  legyen, a gyerekek és szülők bizalma megmaradjon, és természetesen azért is,  mert szeretünk velük lenni. Idén is szeretnénk, immár harmadik alkalommal,  személyre szóló karácsonyi ajándékokat adni a gyerekeknek.

Ezekhez lenne szükségünk anyagi támogatásra. Mindannyian diákok vagyunk,  ezért utazásaink finanszírozását nehéz megoldanunk. Emellett persze szívesen  fogadunk bármilyen más, anyagi, tárgyi adomány is, amit a gyerekek használni  tudnak. (pl.: kézműves és sporteszközök)

A kiállítással az a célunk, hogy megmutassuk, megéri velük foglalkozni, és  reméljük, minél többen úgy érzik majd, hogy amit csinálunk, támogatásra  érdemes.

Adományokat fogadunk a következő számlaszámon: 10300002-10485189-49010013,

valamint a kiállításon elhelyezett perselyben.

Email címünk: bodvalenketabor@gmail.com

Megtekinthető: november 11-ig minden nap 9-20 óráig, programjainktól függően.  Látogatása előtt kérjük, tájékozódjon!

Ingyenes program.

 

MTI

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.