Foci vb-selejtezők – A harmadik helyről várjuk a folytatást

Az észt-magyar találkozón kívül a továbbjutás szempontjából még egy fontos mérkőzést rendeznek pénteken a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság magyar érdekeltségű selejtezőcsoportjában.

 

A két forduló után százszázalékos románok az egy-egy győzelemmel, illetve vereséggel álló törökökhöz látogatnak. A vb-ezüstérmes és eddig szintén százszázalékos hollandokra könnyű feladat vár, ugyanis Andorra csapatát látják vendégül.

A magyarok Andorra 5-0-s legyőzésével és a hollandoktól hazai pályán elszenvedett 4-1-es vereséggel a harmadik helyről várják a törökökkel és románokkal szemben is alulmaradt észtek elleni pénteki összecsapást.

A hatcsapatos csoportból az első helyezett automatikusan kijut a két év múlva esedékes vb-re, míg a kilenc európai csoport második helyezettjei közül a legjobb nyolc oda-visszavágós pótselejtezőn vívhatja ki részvételét.
A D csoport 3. játéknapjának programja:

Törökország-Románia, Isztambul 19:30 ó
Hollandia-Andorra, Rotterdam 20:30 ó
Észtország-Magyarország, Tallinn 20:30 ó

 

Az állás:

1. Románia          2   2   –   –   6-0   6 pont
2. Hollandia        2   2   –   –   6-1   6
3. MAGYARORSZÁG     2   1   –   1   6-4   3
4. Törökország      2   1   –   1   3-2   3
5. Észtország       2   –   –   2   0-5   0
6. Andorra          2   –   –   2   0-9   0

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.