NZZ, FAZ, Die Welt – Külföldi sajtó Magyarországról

A svájci Neue Zürcher Zeitung Magyarországról és a magyar kormányról közölt riportot, a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lap az európai romák helyzetéről szóló elemzésben foglalkozott Magyarországgal, a Die Welt című német konzervatív lap pedig 11 uniós tagország külügyminiszterének az integráció mélyítésére vonatkozó javaslatával kapcsolatban írt Magyarországról internetes kiadásában.

 

Magyarország Orbán Viktor miniszterelnök autokratikus stílusa ellenére továbbra is demokrácia; ami hiányzik Magyarországon, az egy igazi polgári társadalom. A politikusok külön osztályt alkotnak, amely Budapestről mozgatja a szálakat – állt a tekintélyes liberális-konzervatív svájci lap magyarországi riportjának bevezetőjében. Pécsett és vidékén járva a tudósító Beat U. Wieser arról számol be, hogy még sikeres vállalkozók is pesszimisták a jövőt illetően. Ez a hangulat – írta – a jelenlegi kormány és különösen a miniszterelnök vezetési stílusával függ össze. Orbán Viktor “úgy kormányoz, mint egy király” – vélekedik egy magát Fidesz-szavazónak valló vállalkozó. Egyes cégvezetők azt is kétségbe vonják, hogy egyáltalán rendszerváltozás zajlott le, mert úgy találják, a politika továbbra is beavatkozik a magángazdaságba. Feltűnő – írta a lap – , hogy milyen sokan csak név nélkül vállalnak ilyen kendőzetlen véleményt. “Úgy tűnik, a félelem légköre uralkodik” – jegyezte meg a szerző.

Egy budapesti ügyvédnő annak a véleményének ad hangot, hogy sosem alakult ki igazi középosztály, és ma is alig létezik az állampolgári tudatosság. Ezek nehéz körülmények a demokrácia számára – írta a lap. Egyúttal úgy vélekedett: Magyarország azonban nem diktatúra, és Orbán Viktor nem diktátor. A magyar politika tartalmilag gyakran ellentmondásos fordulatai az állandó hatalmi harc kifejeződései és Orbán is ennek értelmében próbálja használni kétharmados többségét. Orbán bírálói sem vitatják, hogy a jelenlegi gazdasági nehézségeket nagyrészt a Gyurcsány Ferenc vezette előző kormány okozta. Egyes vállalkozók úgy vélik, hogy talán érdemes lett volna meghagyni a termelőszövetkezeteket a rendszerváltás után, mert sokan nem tudták megművelni a kárpótlási jegyért kapott földeket. Ez nem nosztalgia a szocialista idők után, hanem olyan látásmód, amely talán mégis egyfajta polgári tudatosságot jelez – írta a lap.
http://www.nzz.ch/aktuell/international/ungarn-mangelt-es-an-buergersinn-1.17620699

A Frankfurter Allgemeine Zeitung Szegény roma, rossz cigány címmel közölt elemzést, amelyben a szerző, Michael Martens egyebek között megállapította: a romákat jellemzően “ártatlan áldozatként dicsőítik”, vagy pedig “javíthatatlan bűnözőnek kiáltják ki” Európában, és nem lehet eldönteni, hogy a naivitásnak vagy a tudatlanságnak van-e nagyobb szerepe annak a széles körben elterjedt és egyáltalán nem helytálló nézetnek a kialakulásában, amely szerint “a romák +életformája+ szükségszerűen konfliktusba kerül az európai jogrendekkel”.

Hozzátette: az mindenesetre biztos, hogy amióta Magyarország, Románia és Bulgária az EU tagja, “a romák integrációja európai feladat”. A romák “maradnak, az viszont nem természeti törvény, hogy a romák nyomorúságnak – analfabetizmus, munkanélküliség, szegénység – is meg kell maradnia” – írta Michael Martens.

A Die Welt az internetes kiadásában Westerwelle büntetni akarja a demokrácia ellen vétkezőket címmel közölt cikket, amelyben a szerző, Stefanie Bolzen kifejtette: a német külügyminiszter “nagyobb hatalmat akar adni az EU-nak arra az esetre, ha kormányok megsértik az uniós alapértékeket, mint például Magyarországon vagy Romániában”.

Hozzátette: “a demokrácia könnyen a válság áldozata lehet, amint azt nemcsak Románia, hanem Magyarország példája is megmutatta”, ugyanakkor ha egy ország “bejutott az EU-klubba, akkor Brüsszel már nemigen tud büntetni”. Ezért szorgalmazza Németország és az Európai Bizottság, hogy alakítsák ki a közbelépés új eszközeit.

Megjegyezte: Brüsszel az utóbbi hónapokban “Bukaresttel és Budapesttel szemben is” érvényesíteni tudta a szándékát, de “a folyamat fáradságos volt” és a bizottság végül “zsarolásra kényszerült”, például nem fizetett ki “betervezett segélyhiteleket”.
http://www.welt.de/politik/ausland/article109312936/Westerwelle-will-Strafen-fuer-Demokratie-Suender.html

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.