Varga Mihály: a kormány elküldte javaslatait az Európai Bizottságnak és az IMF-nek

A kormány szerda reggel elküldte az Európai Bizottságnak és a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) az alternatív javaslatait tartalmazó levelet, amelyben leírták, hogy a kabinet milyen lépéseket tenne az IMF-megállapodás érdekében – mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős miniszter az M1 Híradónak este.

 

A miniszter szerint már a jövő héten eldőlhet, mikor érkezik vissza Budapestre a tárgyalódelegáció.

Gazdaságpolitikai véleményt fogalmazott meg az IMF-nek elküldött levélben a magyar kormány – mondta Varga Mihály. Hozzátette: “tettünk arra vonatkozó javaslatokat, hogy mi hol tudnánk esetleg módosítani, különös tekintettel a költségvetést és az államháztartást érintő kérdésekre”.

A miniszter jelezte azt is, hogy a levélhez olyan mellékleteket csatoltak, amelyek tartalmazzák a magyar kormány elmúlt két évben megtett intézkedéseit.

Varga Mihály közölte: végig kell vinni a munkahelyvédelmi akciótervet, de ha kell, a kormány kész finomítani rajta.

 

Valószínűleg az IMF október eleji közgyűlése után folytatódnak a tárgyalások

Valószínűleg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) október eleji közgyűlését követően lesz majd lehetőség érdemben folytatni a pénzügyi mentőhálóról szóló tárgyalásokat – mondta Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős miniszter az M1 Az este című műsorában szerdán.

Akár két-három héten belül is folytatódhatnak a tárgyalások, de az IMF közgyűléséig szűkös az idő – fogalmazott a miniszter.

Ezt azt követően nyilatkozta Varga Mihály, hogy a magyar tárgyalódelegáció szerdán elküldte alternatív javaslatát a nemzetközi hitelezőknek.

Kifejtette, a levelet azért küldték, hogy válaszolni tudjanak a valutaalap és az Európai Bizottság képviselői által felvetett kérdésekre.

“Nem tárgyalásokat kezdünk meg most, hanem folytatjuk azt, amit júliusban már elkezdtünk” – fogalmazott Varga Mihály.

Kérdésre válaszolva elmondta: nincs ellentét a Fidesz-frakción belül a hitelmegállapodást illetően, mind a sárvári kihelyezett frakcióülésen, mind a kormányban nagyon egységes volt az az álláspont, hogy Magyarország egy biztonsági hálót, biztonsági megoldást keres a valutaalapon keresztül.

“Tehát nem arról van szó, hogy mi feltétlenül meg akarunk állapodni” – mondta.

Hozzátette: a frakció is megfogalmazta igényeit hogy melyik pontokat ne vegyék be a megállapodásba. Ezek között említette azokat az intézkedéseket, “amelyek részei voltak a 2008-as megállapodásnak, és amelyek rendkívül hátrányosan érintették a magyar embereket”. Ilyen az ingatlanadó, az egyhavi nyugdíj, illetve a közszférában dolgozók egyhavi bérének elvétele – mondta Varga Mihály, hozzátéve, hogy ezért mondta Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ha ilyen ára van, akkor nem lesz megállapodás.

Arra a kérdésre, hogy valóban létezik-e olyan, egyes magyar médiumok által idézett dokumentum, amely a külföldi tárgyalódelegáció által követelt intézkedések listáját tartalmazza, és amelynek tartalmára a miniszterelnök is utalt, Varga Mihály kijelentette: egy tárgyalásnak vannak szóbeli és írásbeli szakaszai, s azokat együtt kell értékelni. Úgy fogalmazott: a júliusi helyzetértékelő látogatáskor megfogalmazódtak javaslatok, hivatkozások más országok példáira, s ezekben az IMF azt a gyakorlatot folytatja, amelyet az elmúlt években is, azaz, általában ugyanazokat a recepteket kínálja.

“Ezek a javaslatok igenis részei voltak azoknak a tárgyalási javaslatoknak: van ami elhangzott, van ami pedig dokumentumban is szerepel” – mondta a tárgyalásokért felelős miniszter.

Azzal kapcsolatosan, hogy Pleschinger Gyula, a pénzügyminisztérium államtitkára kedden úgy nyilatkozott, a kormány ronthat az idei évre vonatkozó növekedési prognózisán, Varga Mihály elmondta: “nehéz büszkélkedni egy mínusz 1,3 százalékos növekedési adattal”. Kifejtette ugyanakkor, hogy “nem reménytelen a helyzet”, mivel a kormány olyan fontos döntéseket hozott az elmúlt két évben, amelyek megteremtik a jövőbeli növekedés alapját.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.