Tusványos 2012 – Globális nyitás a magyar külpolitikában

A magyar külpolitika globális nyitása volt a témája csütörtök délután Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében szervezett külpolitikai témájú pódiumbeszélgetésnek.

 

Sztáray Péter, a Külügyminisztérium biztonságpolitikai helyettes államtitkára elmondta, Magyarország akkor azonosította a külpolitika globális nyitásának egyes területeit, amikor az ENSZ-ben a biztonsági tanácsi tagságára készült. Példaként a vízpolitikát említette, amelynek – mint mondta – hangsúlyt szánnak az elkövetkezőkben.

A helyettes államtitkár elmondta, Magyarország már azzal is a globális rendszer részévé vált, hogy belépett a NATO-ba és az Európai Unióba. Az integráció által olyan műveletekben is részt vesz, amelyekben első ránézésre nem látszik a közvetlen magyar érdek. Az afganisztáni szerepvállalásban például a közvetett érdek a terrorizmus elleni küzdelem. Ahhoz azonban, hogy Magyarország hatékonyabban és hitelesen tudjon fellépni a NATO-n belül, a távoli misszió közvetlen magyar érdekké lépett elő.

Sztáray Péter egyebek között elmondta, hogy Magyarország több pillérre kívánja helyezni a külgazdaságát. Rámutatott: mind Magyarországnak, mind Romániának “látható a transzatlanti lábnyoma”. Románia biztosít helyszínt a rakétavédelem egyik komponensének, Magyarország pedig a NATO légi szállítási kapacitásának ad otthont. A két állam jelentős szerepet vállal a globális biztonság kialakításában.

A Külügyminisztérium helyettes államtitkára arra is kitért, hogy a globális nyitás olyan területekre is kiterjed, mint a kibertér. Magyarország 2012 októberében jelentős kibertér-konferenciát szervez, amely ráirányítja majd a figyelmet az országra.

A pódiumbeszélgetésen Breuer Klára külügyminisztériumi kabinetfőnök rámutatott arra, hogy a globális nyitás azokban az országokban fontos, amelyek 1990 előtt kényszerből befele forduló társadalmak voltak. “Magyarország helye Európa szívében van” – idézte Martonyi Jánost a kabinetfőnök.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.