Amerikai kutatók laboratóriumi körülmények között, tesztitalozással igazolták, hogy egy kiscsoporton belül a mértékletes alkoholfogyasztás növeli a pozitív érzelmeket és erősíti a ...

Az építményt és annak részeit úgy kell tervezni és megvalósítani, az ehhez szükséges anyagokat pedig megválasztani, hogy a működtetéshez szükséges energiafelhasználás a lehető legkisebb legyen – egyebek mellett ezt tartalmazza az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet (OTÉK) módosítása, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent ...

Hosszú csápjaival tájékozódik az örök sötétségben, s karcsú végtagjai segítségével tapogatja ki az utat az a bogárfaj, amelyet egy amerikai barlangban, Arizona állam északnyugati részén fedeztek ...

Augusztus 10-ig lehet jelentkezni egyetemi, főiskolai pótfelvételire, amelyen a szeptemberben induló képzésekre azok is bejuthatnak, akiket egyetlen megjelölt képzésre sem vettek fel a július 24-én zárult általános eljárásban, vagy nem is jelentkeztek – olvasható a ...

A magyar csapat egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel a tizenharmadik helyen áll a londoni olimpia éremtáblázatán a harmadik hivatalos versenynapot ...

A magyar férfi kézilabda- és vízilabda-válogatottra fontos mérkőzés vár a csoportküzdelmek keddi, második fordulójában a londoni olimpián, míg az úszóknak éremszerzésre nyílhat ...

Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn elhangzott beszéde rövid- és hosszútávon egyaránt ártott az erdélyi magyarságnak – közölte Mesterházy Attila, a párt elnök-frakcióvezetője hétfőn, az ...

Növekedési szempontból valószínűleg kiábrándító második negyedéven vannak túl a közép- és kelet-európai gazdaságok – vélekedtek új helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők, egyöntetűen idei egész éves recessziót jósolva a magyar ...

Saját országának érdekében minden romániai pártot arra szólított hétfőn az Európai Parlament szocialista képviselőcsoportjának vezetője, hogy cselekedjen felelősen, a kereszténydemokrata-konzervatív Európai Néppárt nevében pedig Wilfried Martens elnök és Joseph Daul frakcióvezető azt sürgette, hogy a kormány mielőbb hajtsa végre az Európai Bizottság által kért ...

A kínai BYD cég eBUS-12 típusú villanybuszának budapesti próbaüzeme után a szakértők úgy kalkulálták, hogy ez a jármű negyedannyi energiát sem fogyaszt, mind a dízelmotorral szerelt autóbuszok – közölte a Levegő Munkacsoport az ...

A grafén önjavító mechanizmusát fedezték fel brit kutatók, a “csodás anyag” képes kijavítani rácsszerkezetének hibáit – számoltak be a Manchesteri Egyetem és a SuperSTEM Laboratórium (Daresbury) kutatói a Nano Letters című ...

Aurora címmel komponált kórusművet Hans Zimmer, A sötét lovag – Felemelkedés zeneszerzője, aki a felvételből származó adományokat a coloradói mozis mészárlás áldozatainak ...