Köszöntő-szobor

Már eszmélkedő emberpalánta-koromban megfogadtam, hogy a felnőtt férfiúi életem tajtékos, mozgalmas időszakának tengerén Vele és – minden bizonnyal – általa szeretnék tutajozni. Állítólag napra pontosan egy idős velem, de Ő egy bajnok leánya. Minden bizonnyal szó szerint, mert rajta eddig nem fogott az idő, éppen ezért a fiatal testének virágzó többlete mérgezi az ifjú titánok lelkét, szívét.

Valami hivatal mellett találkoztam vele először, talán a Misztérium Minisztérium előterében, és rögtön tudtam, hogy ez a lánylény réveteg pillantása csakis nekem szól, méghozzá pironkodás nélkül, amitől én – hamvas korom ellenére – mégsem estem lányos zavarba. Rögtön láttam, hogy igen talpra esett, potenciális asszonyi bestia ő, még ha született magányosnak, facér különcnek is tűnik elsőnek.

Az igazi misztérium mégiscsak az a különös tény, hogy kizárólag ezen a hivatalos helyen lehetséges vele összefutni, pedig a város minden szegletében elképzeltem már, hogyan fogom leszólítani, ha véletlenül egymásba botlunk. Régen úgy hittem, talán ott dolgozik a szülője, habár ez a szó az apára igen csak értelmetlenül használható.

Később gyakornoknak véltem, majd a szürke bürokrácia legszebb fogaskerekének. Habár végig megmaradt ugyanolyan kihívó megjelenésében, ahogyan megismerhettem, én mindeközben szocializálódtam és formára kupálódtam az iskolapadok között – hiszen kockásra ültem az alfelem.

A sokadik találkozáskor végre eldöntöttem, hogy ezt a rossz hővezető női szívet vagy ostrommal, vagy csellel, de be fogom venni.

A szép nőkre korán kell lecsapni, így hamar bátorságot merítvén némi-nemű folyadék bevitellel, egy borgőzös késő éjszakán álmos kísérletet tettem veszedelmes közelségbe kerülni vele. Fűt-fát-vadvirágot ígérgettem neki, ha az én szívemhez kattintja a sajátja bilincsét, de ez az egykedvű grácia hagyta, hogy a csönd beszéljen helyette, amit meg nem hallhattam. Térdig ültem a könnyekben, de minden látható eredmény nélkül nem enyhült a kínos csend, pedig igen retorikusan demandáltam. Akkora marha voltam, hogy letaglózott ez a csalódás. Hagytam, had’ dudvásodjon ott ez a tétova öntudatú, darázsderekú fruska. Hiszen minden hidegen hagyja, főleg a hozzá közeledőket, de leginkább télvíz idején, amikor zimankó-mankóval jár a rokkant is.

Tiszteletet ébresztett mégis az a spártai szent durvaság, ahogy az időjárástól függetlenül, mindig ugyanabban a fátyolos viseletben, rendületlenül áll, most már egy oszlopos előudvaron.

Sovány vigasznak érzem, hogy kint strázsál évek óta a platzon, de romlatlan testét sose bocsájtotta áruba, ez az egzotikus trópusi koktél-szerű fehérszemély, még ha rövidebb lenne kunleánynak is hívni.

Diplomaosztás után felültem én is arra a vonatra, ami nyugatra viszi a szürkeállományt betanított munkára, így végre kopásra ítélhettem a róla szóló emlékfoszlányaimat, hogy egy sokkal dögösebb rokonára, a New York-i fáklyavivőre fókuszáljam az érzelmeim gyújtópontját, ha már neki csak Márton-napi fáklyamenet jutott.

Adams

Megjegyzés:

A budaörsi Köszöntő szobrot 1986 április elsején avatták a Városháza előtt, készítője Bajnok Béla szobrászművész; a cím a szobor nevére, az apa jelzése az alkotóra, az avatatási időpont a szerző fiktív születési dátumára utal, utóbbi úgy, hogy leleplezi vele, hogy ő egy bolond. Aki ezt nem érti, az is az.

facebook:

0 Komment