Az USL országosan, az RMDSZ a magyar jelöltek között volt sikeres a romániai választásokon

A kormányzó romániai Szociál-liberális Szövetség (USL) aratta a legnagyobb győzelmet országos szinten, a magyar pártok közül pedig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjei könyvelhették el a legnagyobb sikert, Marosvásárhelyen és Nagyváradon román jelöltek győztek a magyar vetélytársakkal szemben – ez a kép alakult ki a romániai helyhatósági választások hétfő estig megszámlált szavazataiból.

 

A kora délutáni órákban az addigi részeredmények ismeretében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke már bejelentette: az általa vezetett szervezet mind a 2008-as eredményeihez, mind a másik két magyar párthoz képest megnyerte az önkormányzati választásokat. Az addigi eredmények azt jelezték, hogy a szövetség 184-ről 203-ra növelte a polgármesterei számát, míg a vele versenyre kelt Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) együtt gyűjtött annyi szavazatot, amennyit négy évvel ezelőtt az MPP kapott. Kelemen bírálta a vele szemben indult magyar pártoknak nyújtott magyarországi segítséget, hangsúlyozva: “Minden befektetés e két pártba veszteséges volt. A gazdaságban ilyenkor be szokták zárni a boltot, és az érintettek más munkát keresnek”.

Az esti állás szerint Székelyföldön az RMDSZ jelöltje 80 százalékos győzelemmel nyert polgármesteri mandátumot az EMNP által is támogatott Antal Árpád személyében, Kézdivásárhelyen – legalábbis az RMDSZ párhuzamos szavazatszámlálása szerint – Bokor Tibor RMDSZ-es polgármesterjelölt lett első. Csíkszeredában Ráduly Róbert Kálmán tűnik befutónak. Az Agerpres román hírügynökség szerint Kovászna megyében a polgármesteri hivatalok csaknem 90 százalékát az RMDSZ jelöltjei nyerték meg. A részleges eredmények szerint az RMDSZ két megyei tanácselnöki tisztséget is megnyert, Hargita megyében Borboly Csaba, Kovászna megyében pedig Tamás Sándor révén.

A részeredmények értelmében Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön – Hargita és Kovászna megye székhelyén – az RMDSZ kétharmados többségre tett szert a városi tanácsban, és úgy tűnik, Székelyudvarhelyen is egyszerű többséget szerzett az RMDSZ a városi tanácsban, amire nyolc éve nem volt példa.

Toró T. Tibor sajtótájékoztatóján százezerre tette azoknak a választóknak a számát, akik korábban nem vettek részt a választásokon, és akiket az EMNP megjelenése hozott az urnákhoz. A pártelnök hétfő délutáni becslése szerint az EMNP több mint 225 önkormányzati képviselői és két polgármesteri mandátumot szerzett. Elismerte ugyanakkor az RMDSZ fölényes választási győzelmét. Toró szerint az EMNP-nek mintegy húsz településen csupán tíz-húsz szavazat hiányzott ahhoz, hogy polgármesteri tisztséget szerezzen, és az eredményt – mint fogalmazott – a versenytársaik “kreatív szavazatszámlálási technikái” is befolyásolták.

A magyar pártok által végzett nem hivatalos, párhuzamos szavazatszámlálás már vasárnap éjszaka azt mutatta, hogy Szász Jenőnek, az MPP elnökének nem sikerül visszahódítania Székelyudvarhely polgármesteri tisztségét a négy éve hivatalban lévő RMDSZ-es Bunta Leventétől. E források szerint az MPP Kézdivásárhely és Barót polgármesteri székét is elveszíti. A kudarcért Szász Jenő az EMNP-t okolta, mert szerinte az erdélyi magyar jobboldal csak összefogással állíthatott volna sikeresen nemzeti alternatívát az RMDSZ-szel szemben. A közelgő parlamenti választásokra utalva kijelentette: valamennyi romániai magyar szervezet részvételével nemzeti konszenzust kell teremteni annak érdekében, hogy közösen jelenítsék meg a magyar érdeket, egyebek között a bukaresti nacionalizmussal szemben.

Kelemen Hunor egyébként úgy vélekedett a “magyar-magyar versenyről”, hogy az a vegyes lakosságú területeken a magyar-román versenyt befolyásolta, vagyis a magyarok helyenként pozíciókat veszítettek.

Nem lesz magyar polgármestere több olyan erdélyi településnek, ahol többségben élnek a románok, de eddig magyar volt a városvezető. A román Agerpres hírügynökség jelentése szerint Szatmárnémetiben Ilyés Gyula, az RMDSZ jelöltje – aki az elmúlt nyolc évben vezette a várost – alulmaradt Dorel Coicával, az USL jelöltjével szemben. A Maros megyei Szászrégenben szintén az RMDSZ-es Nagy András vesztett román kihívójával, az USL jelöltjével szemben. Nagy András két mandátum erejéig töltötte be a városvezetői tisztséget Szászrégenben, ahol a magyar lakosság számaránya 26 százalék. Az RMDSZ párhuzamos számlálása szerint a Temes megyei, mindössze 11 százaléknyi magyar lakossággal rendelkező Zsombolyában sem sikerült Kaba Gábornak újabb polgármesteri mandátumot nyernie.

Román polgármester lesz Nagyváradon, ahol a helyi választási iroda közlése szerint Ilie Bolojan eddigi városvezető diadalmaskodott Cseke Attila, az RMDSZ jelöltje felett. Marosvásárhelyen Dorin Florea polgármesterjelölt megszerezte sorozatban a negyedik mandátumát a szavazatok 50 százalékával, Frunda György, az RMDSZ polgármesterjelöltje második lett a voksok 37 százalékával (28 837 szavazat). Az EMNP által támogatott Smaranda Enache polgármesterjelölt 2,63 százalékot (2 038 voksot) kapott, Benedek Imre MPP-jelölt pedig 1,67 százalékot (1 298 voksot) ért el. Kolozsváron Emil Boc volt kormányfő nyerte a választást, bár még nincsenek végleges adatok, hétfőn este csak kis különbséggel vezetett a liberális Marius Nicoarára előtt.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.