Törökugrató

1.

Volt egy Török vezetéknevű barátom a szomszéd településről, aki a digitális bennszülött generációhoz tartozott, amolyan kattintós kőkorszaki-szakinak számított a számítógép uralta világban, mert programozónak tanult volt a lelkem. Habár az édesanyja Bálint keresztnévre matrikuláztatta, én mindig csak Valentinnak hívtam. Csakis ugratásból.

2.

Ezt a barátomat elkísértem az első randevújára, ugyanis a látáson kívül egyéb módon érzékelhető női egyeddel még nem volt dolga, és vélhetően a botladozásának szeretett volna szemtanút és támogató közönséget tudni. Ezzel a lánnyal együtt gabalyodtak bele a világháló egyik társkereső felületébe, és akinek a profilképéből ítélve akkora dekoltázsa volt, hogy hajótörést lehet benne szenvedni.

Egy néhai tűzoltó szertár épületéből kialakított kávézó volt találka helyszíne, miközben én úgy próbáltam az egyik pincérnőnek csapni a szelet, hogy az felizzítsam benne a hely szelleméből adódó parazsat a szívében. De mivel nem volt hajlandó tűzoltó készülékből adagolni a tejszínhabot az italomra, otthagytam, és meglestem a srácokat, sikerült-e már összeszűrniük a levet.

Sajnos a célszemélyt érkezésekor egyikünk sem ismerte fel, mert mi is egy szembeötlő vonást kerestünk – mint a legtöbb gyarló férfi -, és mikor leült mellé a lány, ugyan az igazi nevét és valódi életkorát nem is tudta a barátom, de azt már igen, hogy az apukának hatalmas talppal rendelkezik, és rendszeresen híján van a zoknis fiókjának tartalma. Kivéve ekkor. Erre az alkalomra nem tömte ki a melltartóját, és nem is pózolt kívánatosan úgy, mint a fényképezőgépnek, hogy vonzó benyomást okozzon. Csakis ugratásból.

3.

A megingott lelkű barátom a félresikerült randevú után rögtön hazatért, és letöltött vagy 3 gigabájtnyi nőt magának, hogy enyhítse azt a feszültséget, amit csak a nők okozhatnak a férfiaknak. Olyan média ittas állapotba került ez után, hogy napokig tartott kijózanodni a virtuális látványból.

Egy közösségi oldalon mégis sikerült leszervezni egy processzort és videokártyát nem igénylő tevékenységet, nevezetesen testmozgást a helyi uszodában és sportcsarnokban. A mérkőzés előtt Valentint egy mindenkit lángba borító verbális-tűzijátéka után azonnal csapatkapitánnyá választottuk, de a kezdő sípszó után rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy a csapatból egyedül neki volt felmentése testnevelésből.

Ki is fakadt többször: – Otthon sokkal jobban megy a kézilabda a számítógéppel! Erre jött a válasz: – Megnézném én, hogyan pattogtatod azt a masinát! Csakis ugratásból.

4.

Valentin pajtás – nem bajtárs, hiszen együtt mentünk el fityiszt mutatva a toborzóiroda előtt nemrég – ezután egészségügyileg megrendült, megbetegedett az éppen aktuális állatinfluenzától és hagymázos lázálmában binárisan imádkozott vagy szitkozódott, mikor ki jutott zavart eszébe. Hangulatemelés céljából vicceket meséltem neki délutánonként, de egyszer úgy benne rekedt a nevetés, hogy a háziorvosnak egy teljes órájába került, míg kihúzta azt belőle, és máris finomult a kín.

Amikor végül megelégelte már a dögkeselyűk kerengőjét az ágya felett, felöltötte húga ízléstelenül csíkos térdzokniját – hogy ne legyen feltűnő -, és szökésből felkapaszkodott a város címerállatára, a helyi panorámába kedvesen tolakodó puszta sziklaorom tetejére.

5.

Amikor megpillantott engem a csúcson azzal az ismerős lánnyal, mialatt a lemenő nap rőt sugarában enyelegtünk, egy hatalmas koppanást hallottam, és az éppen néhaivá vált barátom négykézlábra helyezkedvén, elkezdte keresni az előbb leszakadt állát az aljnövényzetben. Hamar megtalálhatta, mert hamarosan határozott léptekkel közelített a hegy legmeredekebb részéhez, hogy ő ott azonnal repülőórát vegyen. A leány sikított, én megfogtam erősen a leendő légjáró karját, és megpróbáltam visszatartani, de csak mondta, mondta: – Hagyjatok, hagyjatok! Inkább féljetek! Amint végeztem, ti következtek! Le lesztek taszítva!

Erre nem számítván megfagyott bennem a vér, és mielőtt kőszoborrá változtam volna, elengedtem az esti híradó leendő főhírének kezét.

Mélyen a szemembe nézett úgy, hogy láthatta a halkan kattogó fogaskerekek lágy táncát a fejemben, majd megrohanta valami nyavalya, és fültől-fülig nyílt az szája, és felszabadult örömmel rám nevetett: – Ha-ha! Végre eljutottam oda, hogy én ugrathatok mást! Máshol nem is esne jobban, mint a Törökugratón!

6.

Mindezek után egymás derekát átkarolva édes hármasban lesétáltunk az ominózus hegyről, hogy Bálint otthon két marék gyógyszer mellé még egy andalító szülői leteremtést is benyeljen, én pedig átéljem életem első dobását, amely sokkal jobban esett, mint ha taszítottak volna. Csakis ugratásból.

Budaörs, 2012.

Adams

facebook:

0 Komment