MSZP: a kormány továbbra is csak időhúzásra játszik

Az MSZP kétségesnek tartja, hogy valóban létrejön egy új IMF-megállapodás, szerintük ugyanis a kormány az Európai Bizottság szerdai döntését is “időhúzásra” használja majd.

 

Gúr Nándor, a szocialista párt alelnöke, országgyűlési képviselője beszélt erről kérdésre válaszolva szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a brüsszeli testület szabad utat adott ugyan a Magyarország és az Európai Unió, illetve a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti hiteltárgyalások megkezdéséhez, ám ő a kormány elmúlt két éves tevékenységéből ítélve arra számít, hogy mégsem kerül sor megegyezésre.

Kiemelte: Orbán Viktor eddig mindig másként beszélt ugyanarról belföldön és külföldön, vagyis szerinte a kabinet nem használja majd ki a most megnyílt lehetőséget. Gúr Nándor arra számít, hogy erre a külföld is rájön néhány hónapon belül és akkor ismét gyengülni kezd majd a forint árfolyama.

Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatója elején még úgy fogalmazott, jó hogy elértünk a IMF-EU-tárgyalások megkezdésének elejéhez, bár szerinte a kormány közel két évet megspórolhatott volna, ha nem kezd bele gazdasági szabadságharcába. Az MSZP közelmúltban megválasztott alelnöke kérdésre válaszolva ugyanakkor már hozzátette azt is, nem bízik a tárgyalások pozitív végkimenetelében. Elmondása alapján “elmúlt már az az idő”, amikor bízni tudna abban a kormányban, amely szerinte “nem ennek az országnak az érdekeit szolgálja”.

Gúr Nándor emellett gazemberségnek nevezte a Széll Kálmán Terv 2.0 néven bemutatott kormányzati elképzeléseket, mivel azáltal a Fidesz szerinte “homlokegyenest” más tesz majd, mint amit a két évvel ezelőtti választások alatt ígért. A szocialista képviselő szerint a kormánypárt korábban egyebek mellett a gazdaság talpra állítását ígérte, ehhez képest azonban stagnáló gazdaság, növekvő munkanélküliség, a vállalkozói hitelezés befagyása, valamint újabb és újabb adók bevezetésé kísérte a Fidesz kormányzását. Gúr Nándor ezért úgy látja, az Orbán-kormány elvesztette hitelességét és azt csak egy gazdaságpolitikai fordulat állíthatná helyre.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.