Meghalt Václav Havel

Hetvenöt éves korában elhunyt Václav Havel volt csehszlovák, majd cseh államfő, drámaíró és nemzetközi hírű emberi jogi harcos – jelentette a közszolgálati cseh televízió.

“Václav Havel vasárnap reggel csendben, álmában halt meg” – közölte Sabina Tancevova, a nyugdíjas politikus személyes titkára.

Az Óriáshegységben (Krkonose) lévő, Hrádecek néven ismert üdülőjében utolsó óráiban felesége, Dagmar és egy szerzetesnővér voltak mellette, akik gondozták – tette hozzá.

A cseh exállamfőnek évek óta súlyos egészségügyi problémái voltak, s az utóbbi fél évben szinte minden programját lemondta. Legutóbb egy hete jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor Prágában a dalai lámával találkozott.

Václav Havel 1936. október 5-én született Prágában. A volt politikus és drámaíró egyike a kelet-európai rendszerváltás jelképeinek, s a világban emberi jogi harcosként szerzett magának elismerést és hírnevet.

Petr Necas cseh miniszterelnök kijelentette, hogy Václav Havel halála nagy veszteség a Cseh Köztársaság számára. Leszögezte: személyesen nagyon tisztelte az elhunyt politikust, s Havel az állam részéről a legmagasabb elismerést és megbecsülést érdemli.

Az elhunyt államfő és drámaíró talán a legismertebb cseh személyiség volt a világban, az 1989-es rendszerváltás után ő volt a korabeli Csehszlovákia első köztársasági elnöke. A volt szocialista rendszer idején az ellenzék vezérének számított, s több ízben is börtönbe került, ahol tüdőgyulladást kapott, ami súlyosan megkárosította egészségét.

Havel 1989 előtt három alkalommal összesen több mint öt évet töltött börtönben. Az 1989-es csehszlovákiai rendszerváltás után előbb csehszlovák, majd a szövetségi állam kettéválása után 1993-ban cseh köztársasági elnökké választották. Összesen tíz évig – 2003-ig – volt Csehország első embere. Politikai nyugdíjba vonulása után továbbra is politizált, de elsősorban az emberi jogi problémákkal foglalkozott.

Václav Havel államfőként több alkalommal is járt Magyarországon, s jó kapcsolatokat ápolt a magyarországi politikusokkal.
Drámaíróként is világhírnevet szerzett, s művei magyarul is olvashatóak.

 

Václav Havelt méltatta a cseh államfő is

A cseh köztársasági elnök szerint Václav Havel az újkori cseh állam jelképévé vált, s nagyon sokat tett annak érdekében, hogy Csehország gyorsan beilleszkedjen a szabad és demokratikus államok közösségébe.

“Václav Havel az újkori cseh állam jelképévé vált” – jelentette ki Václav Klaus vasárnap délutáni televíziós beszédében elődje, Václav Havel halálára reagálva.

“Súlyos egészségi állapotát ismertük, de ennek ellenére ez a hír az, amelyet nem mertünk elfogadni” – mutatott rá a mai cseh államfő. Aláhúzta: Havel szinte hősiesen küzdött egészségügyi problémáival.

A cseh államfők székhelyén, a prágai Várban kitűzték a fekete lobogót. Hétfőn délelőtt tíz órától kezdve a Hradzsinban a lakosság is aláírhatja a részvéti íveket.

Klaus vasárnap délutánra meghívta a Cseh Köztársaság legfelsőbb vezetőit – a parlament két házának elnökeit és a miniszterelnököt – a Várba, hogy megbeszéljék Václav Havel elhunytával szükségessé vált lépéseket.

Klaus elmondta: Havellel a hatvanas években ismerkedett meg, s mindig nagyon tisztelte. Megjegyezte: Havel volt az, aki 1989 novemberében meghívta az akkor alakuló Polgári Szövetségbe, amely az új Csehszlovákia első széleskörű politikai-civil szervezete lett. Az államfő méltatta Havel ellenzéki és emberi jogi szerepét is.

“Személyisége, neve és munkássága alapvető módon hozzájárult ahhoz, hogy a Cseh Köztársaság gyorsan be tudott illeszkedni a szabad és demokratikus országok közösségébe” – hangsúlyozta Klaus.

Petr Necas miniszterelnök bejelentette, hogy a cseh kormány hétfőn rendkívüli ülést tart, amelyen döntenek a nemzeti gyász kihirdetéséről, illetve a Havel halálával kapcsolatos további dolgokról.

Enhanced by Zemanta

Comments Closed