Líbia: Gyerekeket is felfegyvereznek

Körülbelül tízezer fegyveres felkelő – köztük 4-5000 hivatásos katona – áll szemben jelenleg a Kadhafi líbiai vezető uralmát védő erőkkel – nyilatkozott Al Ghaoui Hesnának, az MTI Hírcentrum tudósítójának az újonnan létrehozott katonai tanács szóvivője Bengáziban. Abdalláh Mehdi kifejtette: folyamatosan képzik a felkeléshez csatlakozó civileket a fegyverek használatára, amit megkönnyít, hogy Líbiában a férfiak nagy része ért a kézifegyverek kezeléséhez. Arra a kérdésre, miért adnak fegyvert 15-16 éves gyerekek kezébe, azt felelte, hogy a lakosok nagyon elszántak. Sokan meg akarják bosszulni szeretteik halálát, s a helyiek nagy része bármit megtenne, hogy megdöntse Kadhafi hatalmát. Szerinte ezért nagyon nehéz bárkit is visszatartani.

A szóvivő szerint valóban rengeteg fegyvert kiosztottak, de amennyire a körülmények engedik, próbálják uralni a helyzetet. A fegyveres egységeket a katonai tanács irányítja. Ami a legfőbb parancsnokot illeti, róla annyit mondott, hogy a tanács vezetője, akinek kilétét még nem hozták nyilvánosságra. Végül elárulta: napokon belül bejelentik, hogy Ahmed Szaad Katrani áll a testület élén.

A szóvivő azt mondta, számítanak a nyugati hatalmak segítségére, hogy mielőbb légicsapást mérjenek Kadhafi bázisára és a kormányerőkkel együtt harcoló zsoldosok állásaira.

Tripoliban élők pénteken arról számoltak be, hogy fegyveres egyenruhás katonák vették át a civil ruhás, zöld karpántos fiatalok helyét Tripoli nagyobb csomópontjaiban, ahol továbbra is leállítják és átkutatják az autókat. A készültséget feltehetően azért fokozták, mert a pénteki ima után tüntetéseket hirdettek az ellenzékiek. Délutánra óriási tiltakozó megmozdulást szerveznek a lakosok Bengáziban is.

A Hírcentrum értesülései szerint a Kadhafihoz hű erők a nap folyamán újabb, még intenzívebb támadásokra készülnek Bregánál, és folytatják a város bombázását is. Az elmúlt napokban egyértelművé vált: a kormányerők nagyon vigyáznak arra, hogy az olajlétesítményeket semmilyen kár ne érje. A Kadhafi féle vezetésnek feltehetően az a célja, hogy mihamarabb visszacsábítsa az olajvállalatokat. Úgy tudni, a válság után indiai, kínai és orosz vállalatokra számítanak a távozó európai és amerikai cégek helyett.

Eközben a Moammer Kadhafihoz hű erők légicsapást mértek pénteken az ellenzékiekhez ellenőrzése alatt álló egyik katonai támaszpontra a kelet-líbiai Adzsdábíjában – közölték a felkelőkhöz közel álló források. A katonai létesítmény már számos alkalommal volt a kormányerők célpontja, amióta a lázadók elfoglalták azt. Egy felkelő elmondta, hogy bomba hullott a támaszpont külső fala mögé.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.