Sportszerűtlen díjazás a III. budaörsi Ki mit tud? rendezvényen

(Budaörs, 2018. április 21. – Budaörsi Infó) Idén harmadik alkalommal rendezte meg a TEEKE (Tegyünk Együtt Egymásért Egyesület) a Ki mit tesz Budaörs sokszínű kultúrájáért tehetségkutatóját pénteken a Városházán, az Önkormányzat támogatásával. A díjak átadásánál, azok mértékének feltűnő aránytalansága döbbentett meg sokakat – a zsűri egyik tagja ezt később szóvá is tette -, ugyanis fődíjnak megfelelő díjazásban részesült az egyik különdíjas. Gerendás Péter az esettel kapcsolatban nyilatkozott a Budaörsi Infónak. 

 

 

A maratoni megmérettetés délután ötkor kezdődött és este tízkor ért véget. Harmincnégy versenyszám követte egymást, sok-sok szereplővel.

A jelenlévőket Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere köszöntötte.

 

kimittud18 (14)

 

A verseny nyitánya a Musicaliga csapatának műsora volt.

 

kimittud18 (16)

 

kimittud18 (17)

 

A zsűri elnöke Lukáts Andor, Kossuth-díjas magyar színész és rendező, egyetemi tanár, érdemes művész volt idén is. A zsűri tagjai között volt még Gerendás Péter  Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, szövegíró.

A zsűri további tagjai: Bradeanné Gacs Judit egyetemi docens, Ganczer Viktória, a TEEKE nemzetközi referense, Szent-Ivány Kinga egyetemi tanár és Berzsenyi Belaagh Ádám, a budaörsi Latinovits Színház frissen megválasztott vezetője.

Vers, próza, ének, zene, jelenet és tánc kategóriában lehetett nevezni a versenyre. Hat első díjat osztottak ki és négy különdíjat.

Ének kategóriában győzött Czikk Luca, aki Cohan Hallelujah című dalát énekelte.

Komolyzene kategóriában Varga Mária Kinga fagott játéka lett az első. Zongorán kísérte Szekér Bernadett, a Leopold Mozart Zeneiskola tanára.

Yehia Abdelhafez és Dévényi Benjamin hegedű és zongora duója szintén ebben a kategóriában kapott elismerő oklevelet.

A táncosok közül Olaj Gergely győzött.

Tóth Máté próza kategóriában lett első. Ő szlovákiai testvértelepülésünkről érkezett Kisújfaluból. A feledékeny legény című népmesét adta elő.

Végül, de nem utolsó sorban vers kategóriában Hajdú Zsófia lett az első.

A győztesek egy-egy könyvet tartalmazó ajándékcsomagot kaptak, aminek tartalmát az alábbi képen láthatják.

 

kimittud18 (4)

 

kimittud18 (5)

 

Gerendás Péter azt javasolta a fellépőknek, hogy legközelebb ne úgy lépjenek fel a színpadra mintha az életük múlna rajta. Azt kérte tőlük, hogy úgy kezeljék a megmérettetéseket mintha pici lépcsőfokok lennének.

A zsűri elnöke Lukáts Andor kiemelte, hogy ennyi tehetséges gyereket még nem látott a korábbi budaörsi Ki mit tudok-on.

 

kimittud18 (12)

 

Majd a különdíjak átadása következett.

Különdíjat nyert Caroline Godard vers kategóriában. Jutalma egy prágai utazás.

 

kimittud18 (9)

 

Vadas Hanga különdíja egy vacsora utalvány egy budaörsi pizzériában.

Ligabue Sergió szintén különdíjas, egy 9000 Ft értékű utalványt kapott amit a Kossuth Lajos utcai Egészségügyi Központban (!) tud majd beváltani. Szintén különdíjas lett Vadas Soma.

 

A versenyt Egerszegi Magdolna, a TEEKE elnöke zárta. Megköszönte a támogatók, szponzorok segítségét és a résztvevők jelenlétét.

 

 



 

Gerendás Péter a zsűriből a díjak kiosztása után még a színpadon elmondta, hogy érdekesnek látja a különdíjak mértékét, hogy valaki prágai utat kap, amíg a másik egy beutalót egy Egészségügyi Központba.

 

kimittud18 (13)

 

Gerendás Péter a Budaörsi Infónak nyilatkozott a díjak kiosztásával kapcsolatban, elmondta, hogy: „Csodálatos estének lehettem részese. Nagyszerű fiatal tehetségeket ismerhettem meg. Úgy érzem, hogy a zsűri az összes szereplőt illetően korrekt döntést hozott, kivéve az egyik versmondó esetében, akinek az édesanyja tavaly és idén is a zsűriben volt.

Ő, bár színpadiasan elvonult amikor döntésre került sor, de nyilvánvalóan befolyásolta a zsűrit mindkét alkalommal, hogy a lánya valamiféle díjat kapjon.

Idén ez azért volt különösen kirívó, mert az ő lobbitevékenységének következtében prágai utat nyert a szereplő.

A döntés – hogy ki kapja az exkluzív utazást – pillanatok alatt lezajlott a folyosón, az ő nyomására. Én szabályosan leizzadtam a nézőtéren ülve, hogy részese vagyok ennek az igazságtalanságnak. Ez nem méltányos a többi szereplővel szemben és legkevésbé pont a kedvezményezettel szemben, aki biztosan kényelmetlenül érzi magát az érdemtelen díj miatt.

Ehhez többé asszisztálni nem akarok. Ha jövőre ismét ott lesz a hölgy a zsűriben, akkor én nem. A kislány nagyon kedvesen, tehetségesen adta elő a verset, sokat fejlődött tavaly óta, de többen is voltak, akik érettebben és magasabb színvonalon teljesítettek.

Ezt mindenképpen sportszerűtlennek tartom a többi szereplővel szemben.

Nem szabad azt az üzenetet közvetítenünk a jövő nemzedéke számára, hogy nem a tényleges teljesítmény, több évig tartó munka számít, hanem a kapcsolatok.

Lelkiismeretfurdalásom van, hogy a helyszínen hagytam, hogy ez így legyen, bár a színpadon kiemeltem a díjazás anomáliáját, de másról is szó volt sajnos.

Nem tudtam aludni emiatt.”

 

Több résztvevő is a nemtetszésének adott hangot a díjkiosztó után. Volt, aki azt nehezményezte, hogy volt olyan zsűritag is, akinek a gyermeke fellépett a vetélkedőn.

Az egyik szereplő megjegyezte, hogy pedagógiailag a lehető legrosszabb döntés az, hogy ha valaki a gyermekét olyan pozícióba juttatja, amit nem érdemelt meg.

 

Ennek a feltűnő aránytalanságnak a hátteréről és okáról szerkesztőségünk várja a szervező egyesület vezetőjének a nyilatkozatát, továbbá Lukáts Andor, a zsűri elnökének a véleményét is. – a szerk.

 



 

 

kimittud18 (10)

 

kimittud18 (8)

 

kimittud18 (6)

 

Korábbi cikkek a témával kapcsolatban:

Megvannak a II. Ki Mit Tud? győztesei!

Sárközi Edina nyerte meg az első budaörsi “Ki mit tud?”-ot

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.