Kié lesz idén a legszebb betlehemes jászol?

(Budaörs, 2017. december 9. – Budaörsi Infó) A Mindszenty József Római Katolikus Óvoda és Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola illetve Budaörs Város Önkormányzata idén is megrendezte a Nagyné Kántor Éva betlehemes jászolkészítő versenyét. Elkészültek a remekművek, hamarosan az is kiderül, hogy ki lesz a győztes. A helyszínről élőben jelentkeztünk, nézzék meg a videót a cikkben!

 

 

2017. december 8-án készültek az alkotások, az ünnepi eredményhirdetéssel egybekötött kiállításmegnyitó pedig 2017. december 12-én 16 órakor lesz a Városháza aulájában.

Az alkotások Vízkeresztig – 2018. január 6-ig naponta: 8.00-18.00 óráig lesznek megtekinthetőek.

 

 

 

betlehemesjaszol17 (6)

 

A minden évben megrendezett megmérettetés célja, hogy városunk iskoláinak együttes részvételével, hagyományőrző céllal rá hangolódjunk a közelgő ünnepekre, illetve a gyerekek hozzájáruljanak Jézus születésének méltó megünnepléséhez.

A helyszínen olyan alkotások készültek el, melyek Jézus világára jöttének történetét dolgozzák fel, mutatják be. A kis Jézus, Mária, József és a három királyok megjelenítésével.

 

betlehemesjaszol17 (4)

 

Az egyetlen kikötés az volt, hogy a művek természetes anyagok felhasználásával készülhetnek el. Ez lehetett fa, vessző, parafa, fakéreg vagy bármilyen más természetesnek számító alapanyag.

 

betlehemesjaszol17 (1)

 

Az értékelést szakmai zsűri végzi. A szempont az ötletesség, a téma egyéni megjelenítése mellett az volt, hogy hogyan jelennek meg a természetes anyagok a gyerekek munkáiban.

 

betlehemesjaszol17 (4)

 

betlehemesjaszol17 (3)

 

 

betlehemesjaszol17 (2)

 

betlehemesjaszol17 (5)

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.