Hodut János, a Budaörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka az év tűzoltója

(Budaörs, 2017. december 9. – Budaörsi Infó) Pest Megye Közgyűlése az Év Tűzoltója díjat adományozott Hodut János részére az emberek életét és vagyoni biztonságát fenyegető helyzetekben mutatott helytállásáért. Gratulálunk!

 

Hodut János 25 éven keresztül hivatásos tűzoltó volt, majd 1999-től a Budaörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka lett. Vezetésével a tűzoltóság létszáma a duplájára emelkedett. Az egyesület parancsnokaként évek óta kimagasló munkát végez, szakmailag felkészült, s nem csak a településen, hanem a környéken is elismerik tevékenységét. Rendszeresen részt vesz szakmai napokon, az óvodásoknak, iskolásoknak tartott bemutató előadásokkal, a fiatalokkal is megismerteti a tűzvédelem fontosságát.

Pest Megye Közgyűlése 1999-ben határozott úgy, hogy december 4. napját Megyenappá nyilvánítja, annak emlékére, hogy Pest-Pilis-Solt vármegyét 358 évvel ezelőtt, 1659. december 4-én alapították.
Az ünnepség rangját emeli, hogy ekkor adják át a megyei kitüntető díjakat – elismerve a közművelődés, a tudomány, a kultúra, az építészet, a környezetvédelem, valamint a közbiztonság és a társadalmi összetartozás érdekében tett erőfeszítéseket; s ekkor kerül átadásra a Pest Megye Díszpolgára cím is.

A közgyűlés köszönetet mond mindazoknak, akik a hivatásukban vagy a mindennapokban képesek voltak a példamutató tettekre, az átlagon felüli teljesítményekre.

Az ide ünnepséget T. Mészáros András, Érd polgármestere nyitotta meg. Elmondta, hogy a megyenapi díjazottak hozzájárulnak Pest megye identitásának erősítéséhez. Munkájuk, teljesítményük példamutató mindenki számára és ettől különleges ez a nap, ahol a 187 település kiválóságai találkoznak.

 

hodut

 

“A Megyenap számunkra mindig különleges, hiszen óriások dolgoztak a Megyeháza falai között. Széchenyi István és Kossuth Lajos nevét mindenki ismeri, és sokan tudják azt is, hogy e falak között fogadták el az első terveket a Lánchíd megépítésére, vagy a Nemzeti Színház, az Első Hazai Takarékpénztár és a Műegyetem megalapítására.

De azt már kevesebben tudják, hogy a hőseink nem voltak egyedül. József nádor, Fáy András, Ráday Gedeon, Nyáry Pál, Károlyi István, vagy éppen a Podmaniczky család és még sokan vállaltak vezető szerepet a közös jövő építésében.”- idézte fel Szabó István, a közgyűlés elnöke a megye meghatározó alakjait, majd köszönetet mondott a díjazottnak: “Ma megköszönjük Önöknek azt, hogy vállalták a felelősséget.

Önök példát mutattak a Pest megyében élő emberek számára, és bebizonyították, a magyarok nemzeti öröksége – az újjászületés képessége és az építő emberek kitartása – sokkal több, mint történelem. Ez ma is Magyarország jövőjét jelenti.”

 

 

A MEGYENAP alkalmából kitüntettek teljes listája:

Pest Megye Díszpolgára Cseh László, Halásztelek
Pest Megyéért Emlékérem dr. Losó József, Albertirsa
dr. Vereczkey Zoltán, Érd
Prof. Dr. Vörösmarthy Dániel, Budakeszi
Pest megye külkapcsolataiért elismerés Dr. Rainer Haas, Ludwigsburg (Németország)
Nemzetiségekért Díj Garajszki Margit, Dabas
Év Polgárőre Díj Szőcsi Sámuel, Hévízgyörk
Év Tűzoltója Díj Hodut János, Budaörs
Év Gazdálkodója Díj Sebők Mihály, Törtel
Év Iparosa Díj Szabóné Szabó Piroska, Szigetszentmiklós
Év Kisvállalkozója Fazekas Család Kft., Üllő
Testnevelési és Sport Díj Lőrincz Viktor, Cegléd
Kulturált Települési Környezet Díj Cegléd Város Önkormányzata
Pest Megye Környezetvédelméért Díj Kállayné Szerényi Júlia, Érd
Pest Megye Népművészetéért Díj Sebestyén Tamás, Százhalombatta
Pest Megye Népművészetéért Díj Zsille Dóra, Százhalombatta
Pest Megye Népművészetéért Díj Délszláv Nemzetiségi Táncegyüttes, Tököl
Feketedió Díj Dénes-Varga Zsuzsanna, Márianosztra
Feketedió Díj Kovács Balázs, Gödöllő

 

Hodut Jánossal készült korábbi interjúnkat ide kattintva olvashatják!

 

(Forrás: Facebook / Buda Környéki Televízió)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.