Hat előadást láthat a közönség a Budaörsi Latinovits Színház új évadában

(Budaörs, 2017. szeptember 8. – Budaörsi Infó) Az új évadban egyebek mellett Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című komédiája, az egri Harlekin Bábszínház dzsungel könyve előadása és Alföldi Róbert rendezésében Lev Tolsztoj A sötétség hatalma című darabját láthatja a közönség a Budaörsi Latinovits Színházban – közölte a teátrum.

 

 

 

Az évadot Samuel Beckett Godot-ra várva című előadása nyitja pénteken este Kovács Kristóf rendezésében. A tavasszal már bemutatott előadást ezentúl havonta két alkalommal Budapesten a Bethlen Téri Színházban láthatják az érdeklődők, a főszerepben Székely B. Miklóssal és Tóth Józseffel – áll a közleményben.

A Latinovits Színház színpadán az első bemutató Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című komédiája lesz, amit Frigyesi András állít színpadra. Az előadásban a társulat férfitagjai, Bregyán Péter, Ilyés Róbert, Chován Gábor és Böröndi Bence partnereként Szemán Béla látható vendégként.

Mint írják, szintén szeptembertől látható az egri Harlekin Bábszínház A dzsungel könyve című előadása Halasi Dániel rendezésében. Novemberben pedig Alföldi Róbert rendezésében Lev Tolsztoj A sötétség hatalma című előadását játsszák. A főbb szerepekben Spolarics Andreát, Balsai Mónit, Brasch Bencét, Bregyán Pétert, Székely B. Miklóst, Bohoczki Sárát és Páder Petrát láthatják a nézők.

Januárban John Steinbeck Egerek és emberek című drámáját rendezi a színház művészeti vezetője, Berzsenyi Bellaagh Ádám.

A teátrumban tavasszal Thornton Wilder A házasságszerző című darabját mutatják be. A klasszikus amerikai történet számtalan színpadi és filmes feldolgozás alapjául szolgált már az elmúlt évtizedekben, melyek közül talán a legismertebb a Hello, Dolly!. Ezúttal Takács Katalin főszereplésével, Csizmadia Tibor rendezésében láthatja a közönség a művet.

A gyerekeknek szól a Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt díjnyertes mesekönyvéből készült Cerka Tinka és a szürke Lord című darab a Városi Ifjúsági Klubban.

Folytatódik a színház kávéházi előadássorozata is. A nagy színészekre emlékező Szellemidézés című műsorban ebben az évadban először Dajka Margitra emlékeznek. Az Operabeavató szériában ebben az évadban a hangfajok legszebb áriái valamint a duettek, tercettek, kvintettek világa csendül fel az operairodalom fontos műveiből neves operaénekesek előadásában – olvasható a színház közleményében.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.