Térfigyelő kamera kerül a megrongált szökőkúthoz is

(Budaörs, 2016. szeptember 22. – Budaörsi Infó) Korábbi cikkünkben már olvashattak arról, hogy a 2016. augusztus 23-ról 24-ére virradó éjszaka a budaörsi Kálvária dombon elhelyezkedő emlék- és kegyhelynél, a Kálvária kápolnával szemben lévő téglakerítést teljes hosszában több graffiti alakzattal fújták tele. A kerítés tulajdonosa feljelentést tett a rendőrségen. Azóta sajnos, már a Kálvária domb előtti szökőkutat is összefirkálták. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen viszont döntés született arról, hogy az érintett területre térfigyelő kamerát helyeznek el. Részletek a cikkben.

 

 

Bálint András, a megrongált kerítés tulajdonosa korábbi interjújában a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a környéken lakókkal összefogva 13 év óta már többször gyűjtöttek aláírást, illetve kérték személyesen is a helyi vezetőket – köztük a “főkapitány urat, a képviselőket, polgármester urat” is – hogy az illetékesek a téren térfigyelő kamerákat szereljenek fel a sorozatos rongálások megelőzésére, illetve az elkövetők azonosítására.

2016. szeptember 21-én ülésezett a képviselő testület, ahol a napirendi pontok között szerepelt a térfigyelő kamerarendszer bővítésének III. üteme is, amelyben 5 helyszínt neveztek meg, ahová kamerákat telepítenek.

 

Budaörs Város Önkormányzatának képviselő-testülete úgy döntött, hogy a város az alábbi újabb helyszíneken telepít térfigyelő kamerákat:

Budapesti u. – Felsőhatár u. kereszteződés

Vasút utca – Temető út kereszteződés

Kamaraerdei ipartelep körforgalom

Károly Király u. – Csata u. kereszteződés

Kisfaludy köz szökőkút

 

A munkálatok befejezési határidejének 2017. április 30-át határozták meg.

 

kalvaria_rongalas (2)

Bízzunk benne, hogy a térfigyelő kamerák kihelyezése megoldást hoz majd a rongálások visszaszorítására is.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.