Gyászol a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség

A szervezetnek hosszú éveken át elnöke, majd tiszteletbeli elnöke Hans-Ottó WÉBER 88 éves korában elhunyt. A Német Hadisírgondozó Népi Szövetség – Volksbund Deutsche Kriegsgräberfürsorge e. V – alapítvány elnökségének Wéber 40 évig volt tagja és 11 évig – 1987-től 1998-ig – annak elnökeként tevékenykedett. Haláláig a szervezet tiszteletbeli elnöke.

 

A Volksbund-dal való kapcsolata azonban nem az elnökségi tagságával kezdődött, hanem közvetlenül a 2.VH-t követő évekre nyúlik vissza. Mint súlyosan sebesült hadirokkant – 18 éves katonaként a bal karját veszítette el – egy rozoga autóval járta a szülőföldjét , a Waldeck-i környéket, ahol a Hadisírgondozó Szövetség munkáját mutatta be az érdeklődőknek. Érdeklődők pedig voltak, hiszen szinte minden családnak voltak veszteségei a háborúban. 1956-tól HESSEN Tartomány-ban a Volksbund szervezet vezetője volt.

Emberi és hivatali kötelességének tartotta, hogy az elesett katonáknak méltó temetőket létesítsenek, és a családokat segítsék az elhunyt és eltűnt hozzátartozóik sírjának fellelésében. Egész életében hangsúlyt fektetett az egykor, egymással ellenséges nemzetek közötti megbékélés elősegítésére. Ettől az elvtől vezérelve kiemelt jelentőséget tulajdonított a Volksbund-nak az ifjúság körében végzett munkájának, illetve a fiataloknak a hadisírok gondozásba való bevonásának.

Elnöksége idején kezdték kiépíteni a ifjúsági táborokat. Az elsőt Ysselstey-ben/Hollandia, majd Lommel-ben/Belgium és Niederbronn-ban/Franciaországban. 1958-ban lett a magán alapítvány elnökségi tagja. 20 éven keresztül tagja volt Hessen Tartomány parlamentjének, abból nyolc évet, mint a Tartományi Parlament alelnöke tevékenykedett. 1974 -1978 közötti  időszakban, mint Hessen Tartomány miniszterelnöki megbízottja a Német-német Határbizottság vezetője volt.  A

Volksbund-ban betöltött elnöksége idején omlott le a Berlini fal és történt a politika fordulat Kelet-Európában. A világtörténelem ezen kedvező fordulata a Német Hadisírgondozó Népi Szövetséget nagy kihívások elő állította. Hans-Ottó WÉBER szorgalmazta a keleti tartományokban is a Volksbund tartományi szervezetei létrehozását, illetve Kelet-Európában is megkezdődött a német katonai temetők létrehozása.  Kohl kancellár első, Moszkvában tett látogatása alkalmával, Wéber is tagja volt a kíséretnek.

Ez volt az első lépés a Német- Orosz Hadisir-egyezmény megkötéséhez. Magyarországon is ekkor vette kezdetét a 16 német katonai temető kialakítása, illetve a temetők szervezett gondozása. Hans-Ottó Wéber különösen mély kapcsolatot alakított ki a magyar lakossággal és a katonai sírok gondozásával önkéntes alapon és hivatalból foglalkozó személyekkel. Az orosz hivatalos szervekkel való konstruktív együttműködése jelentősen elősegítette a Magyar-Orosz Hadisír-megállapodás megkötését is.

A Kijev-ben, Minszk-ben, Moszkva-ban, a Baltikum-ban, Csehországba-ban és más kelet-európai helyszíneken tartott információs fórumokon adott tájékoztatást a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség  munkájáról és motiválta a hallgatóságát a szövetség munkájának helyi támogatására, a nemzetek közötti megbékélésre. Nem csak hirdette, hanem személyes példájával szolgálta is a nemzetek közötti megbékélést. Alapító tagja lett a Német-Lengyel Alapítványnak, a Fundacja Pamiec-nek. Megnyitotta az elsőként létrehozott német katonai temetőket Lengyelországban/Krakkó, Oroszországban/Novgorod, Csehországban/Marianske Lazné, Magyarországon/Böhönye, Észtországban/Pernau valamint Szlovákiában/Zborov. Munkája mércéjének azt tartotta, mennyire tudja bevonni az egyes nemzeteket, helyi csoportokat az elesett katonák temetőinek létrehozásába, a kölcsönös tisztelet megtartásába  és végső soron a megbékélésbe.

De tevékenységét az NSZK-ban legmagasabb szinten is elismerték. 1996-ban megkapta a „Nagy Szolgálati Kereszt csillagokkal” kitüntetést. Az 1926. június 14-én született Hans-Ottó WÉBER az igencsak aktív évek után 2014. augusztus 31-én hunyt el otthonában. Temetése szeptember 05-én volt  az Észak-Hessen-i Schenklengsfeld  településen, ahonnan kiindulva aktív életét is szervezte. Hans-Ottó WÉBER halálával a magyarországi katonai sírok gondozását morális kötelességüknek érző személyek és szervezetek, valamint a nemzetek közötti megbékélés ügye iránt elkötelezettek egy igaz támogatót és a nemzetek közötti békét meggyőződéssel szolgáló személyt veszítettek.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.