Árvíz – OKF: vasárnap estig kilencven településen kellett védekezni

Az árvíz és a helyi vízkárok miatt vasárnap estig a fél országot érintően 90 településen kellett védekezni, az intenzív esőzés hétfő délig folytatódik – hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közleményében.

 

Vas megyében huszonhét, Zala megyében tizennyolc, Somogy megyében tizenkettő, Jász-Nagykun-Szolnok megyében tíz, Győr-Moson-Sopron megyében hét, Veszprém megyében hat, Baranya megyében öt, Bács-Kiskun megyében három, Nógrád és Fejér megyében pedig egy-egy településen dolgoztak.

A szombat óta tartó intenzív esőzés továbbra is elsősorban az ország nyugati felében okoz gondot. Zala megyében (Lenti, Murarátka, Nemesnép), Somogy megyében (Siófok, Kéthely), Vas megyében (Csákánydoroszló), Nógrád megyében (Ipolytarnóc), Veszprém megyében (Hidegkút, Pécsely, Tagy), Győr-Moson-Sopron megyében (Kunsziget) összesen tizenegy településről 193 embert kellett kitelepíteni, további 5 embert pedig kimenteni. A négy befogadóhelyen jelenleg huszonnégyen tartózkodnak, ellátásuk biztosított – írták a közleményben.

Homokzsákokkal védik a lakóházakat Örvényes főutcáján

Homokzsákokkal védik a lakóházakat Örvényes főutcáján

A védekezési munkálatokban országosan több mint négyezer ember vett részt. Vasárnap estig az ideiglenes védművekbe több mint 91 ezer homokzsákot építettek be, azokat 950 köbméter homokkal töltötték meg.

Hétfő délig az ország több pontján lehet még számítani jelentős mennyiségű csapadékra, főként az ország középső és déli részein – közölte az OKF.

 

 

 

Befejezték két zalai falu kitelepítését

 

Zalaszombatfáról 50, Szijártóházáról 32 embert telepítettek ki a fenyegető árvíz miatt a katasztrófavédelem és a rendőrség munkatársai vasárnap estére, a víz továbbra is elzárja a közlekedési utat Bödeházára és Gáborjánházára – tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Cseresznyés Dániel elmondta: a személyautóval továbbra is megközelíthetetlen négy település közül a két legmélyebben fekvő faluból este fél hatkor kezdték elszállítani az ott élőket. A zalai rendőrök a Készenléti Rendőrség, valamint a zalai katasztrófavédelem munkatársai és pénzügyőrök járták végig a lakóházakat, tájékoztatták a kitelepítés menetéről az érintetteket, illetve vizet is osztottak számukra.

A két település lakóit az elöntött utak miatt magasabb építésű kisbuszokkal tudták kivinni falujukból az értük kirendelt autóbuszokhoz, többen azonban saját autójukkal hagyták el a települést. A lakókat a buszokkal Lentibe szállították, az egyik általános iskolában biztosítottak számukra elhelyezést, a kitelepítettek egy része azonban családtagokhoz, rokonokhoz, ismerősökhöz ment – közölte a katasztrófavédelmi szóvivő.

Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: a két falu lakói megértéssel fogadták a kitelepítés hírét, mindenki segítőkész volt.

A két falu útjait a készenléti rendőrök folyamatosan őrzik, illetve állandó járőrözést folytatnak a kiürített falvakban a vagyonbiztonság érdekében – tette még hozzá.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.