Mobiltelefon-tolvajt fogtak a rendőrök

A budakeszi rendőrök egy 32 éves helyi férfit fogtak el. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt L. Zsolt 32 éves budakeszi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. szeptember 14-én 9 óra 20 perc körüli időben egy budakeszi áruházban magához vett egy biztonsági dobozban lévő mobiltelefont, melyről az próbafülkében a biztonsági eszközt lefeszítette, abból a telefont kivette és a csomagjába rejtette. A 32 éves férfi a készülék kifizetése nélkül távozott a vásárlótérből, mikor a biztonsági őr feltartóztatta.

L. Zsoltot a budakeszi járőrök a helyszínen elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

Az eljárás során kiderült, hogy a 32 éves férfi 2014. szeptember 6-án ezzel a módszerrel már tulajdonított el mobiltelefon készüléket az áruházból, de akkor nem érték tetten, illetve 2014. szeptember 11-én szintén próbálkozott lopással, de akkor megzavarták.

L. Zsolt ellen a büntetőeljárást – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.