Zugírászattal gyanúsítanak egy volt rendőrt

Zugírászat vétsége miatt hallgatott ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy volt hivatásos állományú rendőrt, aki a jelenlegi adatok szerint már magánszemélyként évekig végzett jogi tevékenységet úgy, hogy arra nem volt jogosult – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész csütörtökön.

 

A megalapozott gyanú szerint a volt hivatásos állományú rendőrségi tiszthelyettes 2009-től magánszemélyként, majd 2012 márciusától egy jogi segítségnyújtással foglalkozó kft.-ben tevékenykedve, ellenszolgáltatás fejében, rendszeresen fogadott el jogi tevékenység ellátására irányuló megbízásokat úgy, hogy arra nem volt jogosult.

A megbízások alapján különböző eljárásokban, nevezetesen közjegyzői, adóhatósági, végrehajtási, közigazgatási, illetve büntetőeljárásokban beadványokat készített az ügyfelek részére, illetve ellátta a képviseletüket.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a Készenléti Rendőrséggel együttműködve 2014. május 21-én – házkutatásokkal is egybekötött – szervezett akciót hajtott végre a volt rendőr elfogására.

A házkutatások során az eljáró ügyészek számos okiratot, jelentős mennyiségű készpénzt, illetve számítástechnikai eszközt foglaltak le, amelyek a bűncselekmény gyanúját alátámasztották.

Ezután a férfit előállították és szerdán gyanúsítottként hallgatták ki. A volt rendőr szabadlábon védekezik.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.