Mesés zafírt árverez el a Sotheby’s várhatóan karátonkénti rekordáron

Mesés kasmíri zafírt árverez el várhatóan karátonkénti rekordáron kedden a Sotheby’s aukciós ház New Yorkban, ahol több mint 450 tételre, köztük egy 6-7 millió dollárra (1,34-1,56 milliárd forintra) becsült rózsaszín gyémántra is licitálhatnak az érdeklődők.

 

A platinába foglalt és baguette-csiszolású gyémántokkal díszített zafírgyűrű 4-5 millió dollárért (893 millió-1,11 milliárd forintért) cserélhet gazdát. A smaragdcsiszolású, négyzet alakú kék drágakő 28,18 karátot nyom. A gyűrű az Oscar Heyman & Brothers műhelyében készült.

Fél éve hétmillió dollárért árvereztek el egy zafírt, az azonban a maga csaknem 115 karátos súlyával több mint négyszer nagyobb volt a most gazdára váró drágakőnek, amelyben a Sotheby’s szerint az a különleges, hogy nem hőkezelt. A zafírokat ugyanis gyakran kezelik, hogy szebb legyen a színük. “Ez viszont kezeletlen, makulátlanul szép, a színe pedig lenyűgöző” – mondta Frank Everett, a ház drágakő-kereskedelemért felelős vezetője.

A kasmíri zafírok esetében a jelenlegi karátonkénti rekord 175,821 dollár, amelyet 26,66, illetve 20,88 karátos Richelieu-zafírokért fizettek tavaly novemberben a Sotheby’s genfi ékszerárverésén.

A gyémántok közül egy intenzív fantázia narancsos rózsaszín – hivatalosan narancsos piros – drágakő emelkedik ki. A gyűrűbe foglalt, párnacsiszolású gyémánt 15,23 karátos, tisztaságát tekintve pedig a negyedik legjobb kategóriájú, vagyis nagyon apró zárványok vannak benne. Különlegesen nőiesnek tartott színe miatt azonban értékét 6-7 millió dollárra taksálják.

Kalapács alá kerül a platinába, 18 karátos aranyba és gyémántokba foglalt El Dorado-smaragd is, egy 36,53 karátos, színét, súlyát és tisztaságát nézve egyaránt kivételes smaragdcsiszolású kolumbiai drágakő, amelyért 1,8-2,2 millió dollárt (402,2-491,6 millió forintot) remélnek.

A keddi aukció kínálatában több mint 30 kiváló minőségű fehér gyémánt is szerepel. Akár 800 ezer dollárt is adhatnak egy ikertigriseket formázó Cartier-karkötőért, míg egy Harry Winston-féle 17,40 karátos gyémánt és platina gyűrűért 350-450 ezer dollárt várnak. Ugyanennyiért kelhet el egy márkizcsiszolású, 7,51 karátos, színtelen, belül tökéletes fehér gyémánt.

A ritkaságok között szerepel még egy sárgagyémánt, amelyért annak ellenére is 150 ezer dollárt remélnek, hogy a kő maga csak az összeg negyedét éri. Az ékszer különlegessége a gyűrű, amelyet száz éve maga Louis Comfort Tiffany tervezett és készített.

Az aukció összbevétele várhatóan 37 millió dollár (8,28 milliárd forint) körül lesz.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.