Kelemen Hunor: felháborító a romániai régiók átalakításáról szóló tanulmány

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke felháborítónak és elfogadhatatlannak minősítette azt a szakértői tanulmányt, amely a román kormány régiósítási terveit támasztja alá.

 

 

Az akadémikusokból és egyetemi tanárokból álló szakértői bizottság által jegyzett, csütörtökön nyilvánosságra hozott 56 oldalas tanulmány azt javasolja, hogy a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régiót alakítsák közigazgatási régióvá. A javaslat szerint Erdély három régióra oszlik, és mind a Székelyföldet, mind a partiumi magyar tömböt román többségű régióban oldaná fel.

Kelemen Hunor szerint a szakértői bizottság egy migrációs térkép alapján fogalmazta meg a következtetéseit, sok mindent figyelmen kívül hagyott, és sok mindent félreértelmezett. “A szöveg logikai buktatói nem magyarázhatók másképpen, mint hogy valakinek a politikai szándékához próbáltak egy áltudományos tanulmányt hozzáfércelni” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.

Élesen bírálta azokat a passzusokat, amelyek a helyi identitások, kultúrák nagyobb régiókban való betagolásának a szükségességét magyarázták. Úgy vélte, a szövegben bújtatott formában az egykori kommunista diktátornak, Nicolae Ceausescunak a nemzetiségek beolvasztását megcélzó “homogenizációs politikája” jelenik meg.

“Elfogadhatatlan és minősíthetetlen, hogy egy kormányzati portálon azt a konklúziót fogalmazzák meg, hogy a kulturális regionális identitásokat fel kell számolni, be kell olvasztani, hogy mindenkinek egyformának kell lennie, és akkor majd jól fognak menni a dolgok” – jelentette ki Kelemen Hunor.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.