Külföldi sajtó Magyarországról – Strasbourgi vita a magyarországi jogállamiságról

Számos európai újság számolt be csütörtökön az Európai Parlamentben (EP) a magyarországi jogállamiságról folytatott vitáról, illetve az Európai Néppárt (EPP) keddi frakcióüléséről. A Fidesz szerint méltatlan és alaptalan támadások érték Magyarországot.

 

 

A német lapok közül a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak Az EP-ben nincs többség a Magyarországgal szembeni eljáráshoz címmel közölt beszámolója szerint a kormánynak “pillanatnyilag” nem kell tartania attól, hogy az EP az úgynevezett hetes cikkely szerinti eljárás megindítását kezdeményezi. A továbbiakban döntő lehet a kormány számára, hogy miként alakul a “véleményalkotás” az EPP-ben – tette hozzá a lap. A keddi frakcióülésről azt írta, hogy “vegyes hangulat” uralkodott, a felszólalások egyharmada támogató, egyharmada bíráló jellegű volt.

A Die Welt Így sodorja Orbán az EU-t a határai szélére című beszámolója szerint az EP-vita megmutatta, “mennyire tehetetlen” az EU a “rossz útra térő” tagállamokkal szemben. Az EPP frakcióüléséről azt írta, hogy Orbán eddig számíthatott a konzervatívok szolidaritására, de “zárt ajtók mögött kényelmetlen kérdésekre” kellett válaszolnia, ugyanakkor a Fidesz kizárását senki sem követelte.

A Deutschlandfunk Tétovázó magatartás címmel közölte hírportálján a rádióban elhangzott kommentárt, amelyben kiemelték:  az uniós reagálások “túl visszafogottak” a közösség alapelveinek “nyíltan vagy rejtetten ellentmondó” magyar törvényekre, amelyeket a kormány nyomására szavaz meg a törvényhozás. Ennek fő oka a tagállami kormányok egymás közti viszonyában és az EP-ben is megfigyelhető “rosszul értelmezett szolidaritás”.

A Die Zeit Új kör, új szerencse címmel közölt cikket a negyedik alkotmánymódosításról. Kiemelték: a médiatörvény óta a magyar jogállamisággal és demokráciával kapcsolatban felmerült kétség a negyedik módosítás révén “kritikus pontot ért el”. Az EU a már megszokott gyakorlat szerint ismét beavatkozik a folyamatokba, újdonság viszont, hogy ezúttal sikert ér el. Már azt sem lehet kizárni, hogy a Fidesz távozik az EPP-ből, amitől ugyan nem állna meg az Orbán által meghirdetett “nemzeti forradalom”, de Magyarország “eléggé egyedül maradna” – írta a Die Zeit.

Az osztrák Die Presse szerint a rendkívül heves szerdai plenáris vita alkalmával az EPP-frakció több tagja is élesen visszautasította a híreszteléseket, melyek szerint a Fideszt ki akarták volna zárni az EPP-ből. A polgári frakció ezúttal sem hagyott kétséget afelől, hogy Orbán mögött áll.

A European Voice uniós témákkal foglalkozó hetilap szerint az EP megosztott a magyarországi helyzet megítélésében. A lap arra figyelmeztetett, hogy a magyarországi jogi változások miatt az EU “mozgalmas” hónapokra készülhet. A szerző úgy értékelte, hogy a kormányfő politikája kockázatokat hordoz, s a kormányfő egyes lépései aláássák korábbi érveit.  “Ezeket a kockázatokat Orbán nyilvánvalóan hajlandó vállalni. A jogászok, a piacok és a választók azok, akiknek hatalmukban áll, hogy megzabolázzák további ambícióit, bármik legyenek is azok” – írta a lap, amely szerint mindhárom csoport nyomást gyakorol a kormányra.

A magyar miniszterelnököt konzervatív barátai bírálják címmel közölt tudósítást az Európai Parlament néppárti frakciójának üléséről a Le Monde. A mértékadó francia liberális lap szerint a zárt ajtók mögött tartott megbeszélésen az európai jobboldal már nem titkolta nézeteltéréseit és bírálatait a magyar kormányfővel kapcsolatban. Megemlítette, hogy az olasz, a román vagy a bolgár jobboldal, valamint Joseph Daul frakcióvezető is védelmébe vette a magyar miniszterelnököt az ellene folyó sajtókampánnyal szemben. A lap szerint a német, a holland és az osztrák konzervatívok viszont már nem rejtik véka alá a bírálataikat, köztük Elmar Brok német néppárti, CDU-s EP-képviselő, aki Redinghez hasonlóan az igazságszolgáltatás függetlenségének csorbulásért aggódik. Az Angela Merkel kancellárhoz közel álló politikus szerint a magyar kormány nem élhet vissza kétharmados parlamenti többségével – hangsúlyozta a lap.

A magyar alkotmánymódosítás mélyreható elemzésének hiánya utat nyit a legkülönbözőbb manipulációk előtt – írta csütörtökön a Le Soir című, baloldali liberális brüsszeli napilap a strasbourgi vitáról beszámolva. A cikk szerint francia néppárti EP-képviselők bírálták Viviane Redinget, az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekben illetékes alelnökét az értékelési folyamat elhúzódása miatt.

A La Libre Belgique belga napilap a szerdai vitáról szólva azzal a megállapítással indított, hogy az Európai Unió szigorúan ellenőrzi a demokrácia és a jogállamiság helyzetét, ha egy ország csatlakozni akar, ám úgy tűnik, “rendszertelen gesztikulációnál” nem képes többre, ha az unió egy tagja távolodik el ezektől az értékektől. A lap egyébként egy helyszíni beszámolót is közölt Magyarországra küldött különtudósítójától, aki  úgy véli, nem csak a Fidesz “hegemonikus” győzelméhez jelentősen hozzájáruló agrárium csalódott.

A lengyel lapok közül a konzervatív Rzeczpospolitában Igor Janke publicista, az Orbán Viktorról írott könyv szerzője kommentárjában úgy véli: az Orbán-kormány legitimációja nagyságrendekkel nagyobb, mint az Európai Bizottságé és az összes európai parlamenti képviselőé együttvéve. A szerző szerint a vita megmutatta, hogy a baloldali elitek ereje lassan gyengül.

A baloldali liberális Gazeta Wyborcza kommentárja szerint, bár az Európai Bizottság úgy véli, hogy Magyarország uniós jogot sértett, és ezért szigorú büntetést helyezett kilátásba, nem tudni, hogy valóban megbüntetik-e az országot, mert az Európai Parlament megosztott az ügyben. Még ha a bizottság kitart is Magyarország megbüntetése mellett, ezt a döntést az EP-nek is meg kell szavaznia.

 

 

Fidesz: méltatlan és alaptalan támadások érték Magyarországot

A Fidesz szerint méltatlan és alaptalan támadások érték Magyarországot az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatban.

Kozma Péter, a kormánypárt országgyűlési képviselője csütörtöki, nyíregyházi sajtótájékoztatóján az Európai Parlament (EP) szerdai ülésén elhangzottakkal kapcsolatban azt mondta: ezek a nem szokatlan, politikai indíttatású támadások minden szakmai alapot nélkülöznek, vagy legalábbis vitathatóak.

“A magyarországi ellenzék által exportált mondatokat hallhatjuk vissza az Európai Parlamentben anélkül, hogy az EP-képviselők mélyen ismernék ezt a törvénymódosítást” – fogalmazott a fideszes politikus.

A tájékoztatón Román István, a térség országgyűlési képviselője “nettó hazugságoknak” nevezte a közoktatás átszervezésével kapcsolatos MSZP-s vádakat. Szavai szerint 13 ezerrel több férőhely van az általános iskolákban, mint amennyi elsős gyermeket felvesznek. Ezért a Fidesz azt kéri az MSZP-től, hogy a fejezze be a szülők riogatását, és ne próbálja hamis információkkal félrevezetni őket – hangsúlyozta Román István.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.