Ingyen készül Budaörs turizmusmarketing terve

Egyre több forrásból hallani, hogy készülőben a város turizmusmarketing terve. Ki a megbízó és ki a megbízott? Van-e szüksége Budaörsnek ilyen tervre, és ha igen mit kezd vele? Ezekre a kérdésekre keresve a választ jutottunk el Hódi György úrhoz, a terv készítőjéhez.

 

Igaz az, hogy ön készíti Budaörs turizmusmarketing tervét, és ha igen, miért pont ön?
– Üdvözlöm az olvasókat. A hír igaz, készül és hamarosan átadásra is kerül a város turizmusmarketing terve. Természetesen nem egyedül készítem, hiszen ez egy igen nagy munka. Több, helyben dolgozó, itt élő szakember szerepel a terv írói között, de „külsős” szakemberek, cégek, illetve a Magyar Turizmus Zrt. részéről is kaptam segítséget, hogy minden szempontból objektív anyag születhessen.
Válaszolva a kérdés második felére, a városnak nincs jelenleg idegenforgalmi koncepciója, marketing terve. Nyár elején, számos egyeztetést követően, készítettem egy felajánlást, melyben ingyen vállaltam, hogy elkészítem Budaörs turizmusmarketing tervét. 2012 novemberében bízott meg az önkormányzat a terv elkészítésével. Több képviselő, tisztségviselő segíti most is munkámat, hogy hiteles terv készülhessen.

Miért ingyen, nincs a városnak erre forrása? Nem lesz ez kihatással a terv minőségére?
– Nem először teszek ilyet, és nem azért mert annyira ráérek, vagy mert nincs szükségem pénzre!
Én úgy gondolkozom, hogy előbb leteszek valamit az asztalra, és ha az a valami értékes, akkor nagy valószínűséggel meghozza a gyümölcsét. Ez egy opció, vagy bejön, vagy nem. Jellemző, hogy Budaörsön mindenki pénzt kér, hogy álmait megvalósítsa, de úgy gondolom nem ez a helyes út.
Hozzáteszem, mindenki, aki dolgozik ezen a terven, ingyen teszi. Amit készítünk, azt a tudásunk legjavával tesszük és nem is cselekedhetnénk másként sem erkölcsileg, sem gazdasági megfontolásból.

Ha szabad ilyet kérdeznem, önnek miért áll érdekében az, hogy Budaörs rendelkezzen egy ilyen tervvel?
– Örülnék, ha részese lehetnék a tervben foglaltak megvalósításának, de ezt is megfogalmaztam előre a felajánlásomban.
Tárgyalásaim során sokszor rákérdeztek már, hogy milyen érdekem kapcsolódik a tervhez, kik állnak mögöttem, hogy ennyi időt és energiát fektetek bele. Őszintén mondhatom, hogy semmi és senki.
Úgy gondolom közös érdekünk, hogy Budaörs megmutassa magát és ne csak a bevásárlási lehetőség jusson az emberek eszébe rólunk. Vannak itt értékek bőven, amikre kíváncsiak lehetnek az idelátogatók.
A szolgáltatók nagyobb forgalmat szeretnének, a turisták több attrakciót, tehát össze kell hangolni ami van, és új lehetőségeket kell felvázolni, azaz piacképessé kell tenni magunkat.
Idegenforgalmi szakemberként nagy lehetőséget látok Budaörsben és szeretném elérni, hogy még az én életemben láthassak ebből megvalósulni is valamit!

Miről szól pontosan ez a városmarketing-terv és mikorra készül el?
– A munka folyamata röviden: készítünk egy analízist és pozícionáljuk Budaörsöt idegenforgalmi szempontok szerint, majd meghatározzuk az elérendő célokat és ehhez készítünk marketingstratégiát, taktikai tervet.
A megbízásnak megfelelően február 28-ra készülünk el, ezt követően kerül átadásra. Ezután már a városon múlik a sorsa, hiszen minden jog, ami a marketingtervet illeti, a városra száll át.

 

Kíváncsiak vagyunk a folytatásra, ezek szerint már nem kell rá sokat várni.

Örülnénk, ha a tervbe foglalt részletek is napvilágot látnának és a helyiek számára is érzékelhető fejlődési pályára kerülne Budaörs turizmusa. Jó munkát és kitartást kívánunk hozzá!

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.