“Túlzsúfolt” csillaghalmaz napjai körül keringő forró gázóriásokat találtak

Első ízben találtak olyan bolygókat, két Jupiter-szerű forró gázóriást, amelyek “túlzsúfolt” halmazban, a Naphoz hasonlatos csillagok körül keringenek – a felfedezésről amerikai asztronómusok az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban jelentették meg tanulmányukat.

 

A Georgiai Állami Egyetem kutatói az 550 fényévnyire található “Kaptár” (Praesepe, Messier 44) csillaghalmazt vizsgálták a Rák csillagképben. Nyílt halmazról van szó, vagyis olyan csillagok “gyülekezetéről”, amelyek nagyjából egyazon időben, a Kaptár esetében 600 millió évvel ezelőtt születtek. Ennek köszönhetően a halmazt benépesítő körülbelül ezer, egyazon tengely körül “pörgő” csillagnak azonos a kémiai szerkezete – olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon
(http://www.space.com/17609-alien-planets-sun-like-stars-cluster.html).

A most felfedezett forró “Jupiterek” – a Pr0201b és a Pr0211b katalógusjelű bolygók – két különböző, a Naphoz hasonló csillag körül keringenek. Mindkettő igen közel merészkedett csillagához – a Pr0201b esetében egy év 4,4 napig tart, a Pr0211b bolygón pedig 2,1 napig.

Korábban az asztronómusok már találtak halmazokba “bemerészkedő” két bolygót, amelyek masszív csillagok körül keringtek. A mostani viszont az első eset, amikor Naphoz hasonlatos csillagok körül találtak bolygókat egy nyílt halmazban.

“Egyre több olyan bolygót fedeznek fel, amelyek a legextrémebb környezetben élnek és virulnak” – fogalmazott Mario Perez, a NASA asztrofizikusa, a Naprendszer eredete program tudósa.

Hozzátette: galaxisunkban ezernél több nyílt halmaz van. Ezekben olyan feltételek uralkodhatnak, amelyek lehetővé teszik óriásbolygók sokaságának a létrejöttét.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.