Harmadszor hirdette meg az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versenyt. Nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keresik, hanem azt, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál, vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők ...

A román főváros közgyűlése úgy döntött pénteken, hogy túlélési csomagokat oszt ki Bukarestben azon épületek lakóinak, amelyek nem bírnak ki egy újabb nagy erejű ...

Levélben tiltakozott Magyarország bécsi nagykövete az osztrák közszolgálati televízió (ORF) főigazgatójánál az ORF-en szerda késő este sugárzott, Magyarországról szóló dokumentumfilm ...

Több koncertet is rendeznek a zene világnapja, október 1. alkalmából a hétvégén és hétfőn Budapesten.Vasárnap a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Wesselényi utcai épületében kortárs zenei hangversenyt adnak. A koncert a Ligeti Györgyről elnevezett oktatási központ első “születésnapját” is ...

Hétszáz dolgozóját tervezi elbocsátani csoportos létszámleépítés keretében a Mol Nyrt. – erősítette meg az Index.hu értesülését az olajvállalat kommunikációs igazgatója az MTI-nek pénteken ...

A Vidámpark bezárásáról dönthet a Fővárosi Közgyűlés szerdán: az előterjesztés szerint az intézmény november 4-én végleg bezár, majd az év végéig átadja az általa használt területet a Fővárosi Állat- és ...

2012. szeptember 30-án, vasárnap, 10 órától kerül megrendezésre a Magyar Népmese Napja a Jókai Mór Művelődési Központban. Programok: a Csurgó Zenekar koncertje bolhapiac gyerekeknek interaktív mesejáték a Gárembucka Napos-Holdas mesemondókkal a Szélrózsa Néptáncegyüttes gyermektáncosainak előadása mesepszichológiai előadás Magyar Népmesék vetítése népi játékok kézműves foglalkozások hamuba sült pogácsa, dödölle sütése További infó: www.jmmk.hu; ...

2012. szeptember 30-án, vasárnap, 17 órakor kiállítás nyílik Full plain – Rajz, határok nélkül címmel a Jókai Galériában (Szabadság út 26.). Kiállítók: Gólya Edit, Tornai Boglárka, Páczelt Andrea, Molnár-Göb ...

Ingyenes szűrővizsgálatokkal, tájékoztató és interaktív előadásokkal, egészségmegőrzéssel kapcsolatos szórakoztató programokkal várja a látogatóit vasárnap a fővárosi Városligetben a Szívünk Napja, amely idén a gyermekek egészségére helyezi a ...

A korábbinál szélesebb körű kedvezményeket és számos megújuló szolgáltatást vehetnek igénybe a jövőben a köz- és felsőoktatásban tanuló diákok a szeptemberben bevezetett új diákigazolvánnyal – hangzott el a témában csütörtökön a fővárosban rendezett szakmai konferencián. Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke kiemelte: már több mint 100 ezer diáknak a kezében van az új ...