Már 300 forintra emelkedett a cukor ára

Kilónként 300 forintra kúszott a cukor  kiskereskedelmi  ára az elmúlt hetekben, az édes termék hiánycikk a  világpiacon  is, ezért a szakemberek szerint az év hátralévő részében  tovább drágul – írja a szombati Népszava. Emiatt nyilván  többet kell  majd fizetni a cukrászati, édesipari termékekért.  Az uniós  “cukorreform” kvótákat ír elő az egyes tagországok  számára, ami végül  azzal a következménnyel jár, hogy mára  Magyarországon a fél tucat  helyett egyedül a Magyar Cukor  Zrt. kaposvári üzeme gyárt cukrot.

Magyarországon  évente több mint 300 ezer tonna cukor fogy, s  ebből a kvóta  alapján 105 ezer tonnát gyártunk, s jelentős mennyiséget  mi  is kereskedőktől vásárolunk – nyilatkozta a lapnak Fábián  Zoltán, a  cég kereskedelmi igazgatója. Legalább 200 ezer tonna  cukor külföldről  érkezik, a szállítási költséggel megemelt  áron. A cukrot többnyire  euróért szerzi be a Magyar Cukor  Zrt. és a hazai nagykereskedők is, így a  forint–euró árfolyam  is mozgatja az árakat.

Mindezt tetézi, hogy a világkereskedelemben  mára cukorhiány alakult  ki. Az egyik legnagyobb termelő, Brazília  – az észak-afrikai politikai  válság miatti olajhiánytól  tartva – alig exportál nádcukrot, abból  inkább bioetanolt  gyárt, elsősorban a városi közösségi közlekedés  számára.  Ausztráliában az évszázad esőzései, az árvizek, a nagy  kiterjedésű  tüzek mintegy 2 millió hektáron pusztították el a  cukornádültetvényeket.

A  világkereskedelemben kialakult cukorhiány másik oka Kína, India  gazdasági növekedése, az ezzel járó életszínvonal-emelkedés,  a növekvő  cukorfogyasztás. A kőolaj árának növekedése  az energiaigényes cukoripar  költségeit ugyancsak hátrányosan  érinti – mondta el a szakember.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.