Elérheti a 3 millió forintot egy új építésű lakás négyzetméterára Budapesten
- Budaörsi INFÓ
- 2023 november 24.
Az új építésű lakások piacán az áremelkedés üteme a harmadik negyedévben szinte megállt, és éves viszonylatban is bőven tíz százalék alá esett; a fajlagos árak között azonban továbbra is nagy az eltérés: Budapesten már egymilliótól hárommillió forintig terjed a négyzetméterár – közölte az Otthon Centrum (OC) felmérése alapján.
Soóki-Tóth Gábor elmondta: már csak 1 százalékos emelkedést mért az Otthon Centrum az előző negyedévhez képest idén a harmadik negyedévben.
A Budapesten kínált lakások átlagos négyzetméterára 1,608 millió forint volt, és hosszú idő után először esett 10 százalék alá az éves áremelkedés mértéke, 7 százalékkal kell többet fizetni egy újonnan épült ingatlanért, mint egy évvel korábban.
A kerületek között 1,006 millió és 3,081 millió forint közötti sávban ingadozik az átlagos kínálati négyzetméterár, ezzel pedig először lépte át az összes fővárosi kerület az egymilliós átlagos összeget – közölte a szakember.
A legdrágább kerületek sorrendjében nincs változás, megegyezik az előző negyedévivel: továbbra is az V. kerület a legdrágább, 3,081 millió forintos átlagos négyzetméterárral, majd a II. kerület (2,91 millió) és a XII. kerület (2,8 millió) a sorrend. Még két városrész, az I. (2,42 millió) és a VI. kerület (2,23 millió) lépte át a kétmillió forintos kínálati négyzetméterárat. Ugyanakkor ezekben a kerületekben emelkedett a legkevésbé az ár az előző negyedévhez képest, sőt a három budai kerületben már minimális csökkenést mért a cég.
Az OC szeptemberi felmérése szerint Budapesten 345 új lakás beruházás van folyamatban, ezekben 27,3 ezer lakás épül, ami nagyságrendileg megfelel az előző negyedév számainak: a projektek és lakások száma 2,2 százalékkal nőtt az előző negyedévhez viszonyítva.
A folyamatban lévő beruházások új lakásállományának 31,8 százaléka, 8,7 ezer lakás egyelőre nem érhető el, még meg sem hirdették őket, ami arányaiban 1,5 százalékkal, nominálisan pedig 600 lakással jelent többet az előző negyedévinél.
Ebben a negyedévben 31 projekt 1450 lakásának kivitelezése indult el. A legtöbb projekt és lakás továbbra is a XIII. kerületben épül.
facebook:
0 Komment