AMAkids Akadémia Budaörsön – Nyílt napot tartanak a héten!

(Budaörs, 2023. október 24. – Budaörsi Infó /x/) AMAkids Fejlesztő Központ nyílt Budaörsön a Budapesti út 87. szám alatt. Olyan 4 és 15 év közötti diákok szüleinek jelentkezését várják, akiknek fontos, hogy játszva fejlődhessenek a gyerekeik.

 

 

Az oktatás kor szerinti bontásban folyik majd, 4-6, 7-11, 12-16 évesek számára, maximum 10 fős csoportokban, heti egy délután.

 

Október 25-26-27-én nyílt napot tartanak, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek a foglalkozások módszertanába.

 

Az AMAkids Budaörs oktatói egy ősi japán módszertant alkalmaznak a fejlesztés során, aminek következtében néhány hónap alatt óriási változást tapasztalhatnak a szülők a gyermekük viselkedésén, és vizuális gondolkodásában is.

 

 

tanulas3

 

A programban résztvevő gyerekek agyának működése teljesen megváltozik, gyorsabb és boldogabb diákok válnak belőlük.

Ami a legfontosabb, hogy elkezdik élvezni a fejlődést, és ez az egész életüket szilárd alapokra helyezheti. Óriási magabiztossággal ruházza fel őket ez a mentális erősödés, az élet összes területén.

 

 

tanulas

 

 

Délutáni foglalkozások keretében fejlesztik a gyerekek logikai és elemző gondolkodását, kreatív gondolkodásukat, képzelőerejüket, fotografikus memóriájukat, és koncentrációjukat.

Hamarosan AMAkids angol, gyors olvasás, memorika, speedcubing képzés is elérhető lesz az intézményben.

 

tanulas2

 

 

A nyílt napon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Jelentkezni az AMAkids Budaörs közösségi oldalán (FB/ amakidsbudaors), az amakidsbudaors@ gmail.com e-mail címen, vagy a +36-30 /534-9764 telefonszámon lehet.

 

Adj szupererőt gyermekednek! A jövője a te kezedben van!

 

 

fejlodjjatszvakamkids

 

 

(Budaörsi Infó /x/)

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.