Új helyszínen, Szilvásváradon várja idén a látogatókat a Nemzeti Vágta

A 16. Nemzeti Vágta jövő hétvégén új helyszínen, Szilvásváradon várja a látogatókat, a nemzeti kinccsé nyilvánított lipicai ménes otthonában.

 

 

„Tizenöt évig Budapesten, a Hősök terén rendeztük meg a vágtát, most azt gondoltuk, lépünk egyet és lovas világunk egyik fővárosába, a magyar turizmus egyik központjába, Szilvásváradra költözik a Nemzeti Vágta” – mondta a műsorban Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató, hozzátéve, hogy az új helyszínen adottak az infrastrukturális lehetőségek a verseny biztonságos megrendezésére. Az épített lovasstadion pályája jól “lepróbált”, állatvédelem szempontjából a legideálisabb.

Összesen tíz magyarországi és öt határon túli helyszínen tartottak előfutamokat.

Mint Szotyori Nagy Kristóf elmondta, hogy 60 település kvalifikálta magát a 15 elővágtán.

Kérdésre válaszolva kitért arra, hogy az előző évekhez képest több változás is lesz, így Szilvásváradon a korábbi öt helyett négy lovas fog egyszerre starthoz állni egy futamban, viszont a táv nem változik.

“A legnagyobb változás talán emellett az, hogy magyar tenyésztésű lovakkal versenghetnek csak a résztvevők” – emelte ki, hozzátéve, hogy ezzel a magyar sportlótenyésztést próbálják segíteni.

A megmérettetésen a korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is lesz nemzetközi futam nyolc ország részvételével. Nagy változás, hogy a nemzetközi futam versenyzői idén lipicai lovakon fognak lovagolni – jegyezte meg.

A Kishuszár Vágta kapcsán elmondta: idén 32 település küldi el fiatal lovasait a versenyre, ami rekordnak számít. A versenyen 10-16 év közöttiek lovagolhatnak pónilovakon.

Szombaton lesznek az előfutamok 60 lovas részvételével, vasárnap pedig a középfutamokra bejutott 16 település lovasa vesz részt a versengésben. A döntőn vasárnap délután négy település lovasa közül kerül ki a győztes, aki a vágtadombon felemeli majd a díszkardot.

Maga a rendezvény olyan hangulatot teremt, ami semmihez nem hasonlítható. Szilvásváradon nagyon közel lesz a közönség, szinte együtt fog élni a pályán történő eseményekkel, emellett rengeteg kiegészítő program várja a látogatókat – hangsúlyozta a versenyigazgató.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.